Szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a program lovas felvonulással, ezt követően a Kerecsen Lovasíjász Egyesület és a Felcsíki Vércse Lovasíjászok közös bemutatóját lehet megtekinteni. A látványos íjásztudás és a lóval való összhang után Barta Zsolt és Lőrincz Virág szabadidomítási bemutatója következik, ahol a bizalom és a kommunikáció kap főszerepet ember és ló között.
A kulturális színt a Záporozók Néptánccsoport fellépése gazdagítja, akik néptáncelőadással idézik meg a hagyományos székely ritmusokat.
Minden korosztály számára tartogat élményeket a családbarát rendezvény. „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” – vallják a szervezők, akik mindenkit szeretettel várnak egy felejthetetlen, hagyományőrző és látványos napra Csibában.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!