Nagyon egyszerű a feladat: november 21–27. között a Facebookon megjelenő poszt alá kommentben jelöld meg annak a személynek a nevét, akivel részt kívánsz venni az eseményen, majd oszd meg ezt a bejegyzést a saját profilodon.
Csupán ennyi, ezzel máris bekerülsz a sorsolásba, ahol megnyerheted a 3 darab páros belépő egyikét a Hargita Fight Night MMA gálára a városi sportcsarnokba, és az azt követő after partyra az Areo Hotel rendezvénytermébe!
Ne szalaszd el ezt a lehetőséget. Készülj a térség egyik legnagyobb sportrendezvényére november 29-én, szombaton 18 órától Székelyudvarhelyen, ahová a harc hazatér. Sorsolás november 27-én.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!