Az edzésen is tapasztalhatta: nagyon sok gyermek és fiatal kapcsolódott be a gyergyószentmiklósi ökölvívó sportéletbe. Mindemellett sokan vannak várólistán is.
„Örülök a gyarapodásnak, és sajnálom, hogy jelenleg vannak, akiket nem tudunk befogadni és foglalkoztatni. Ugyanakkor őket biztatom, ne mondjanak le a bokszolásról, hiszen a tapasztalat az, hogy ebben a sportágban magas a lemorzsolódási arány.
Így, aki most még helyhiány miatt nem tud nálunk sportolni, hamarosan bekerülhet, és esélye lehet arra, hogy ha helyt tud állni, akkor bajnok legyen” – fogalmaz Erdei.
A gyergyószentmiklósi ökölvívás jelenlegi gondjaira már tudni lehet a megoldást. Ez az akadémia székhelyének felépülése lesz. Erdei Zsolt közölte, hogy a területet már megvásárolták, az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzése zajlik, és közelebbről a közbeszerzés kiírása jön.
Ha minden jól megy, a nyár elején sor kerül az alapkőletételre. Szakemberek számításai szerint már ez év végén el is készülhet az épület. Erdei óvatosabban számol. Minden ilyen nagyobb beruházásnál adódnak olyan előre nem látható hátráltató körülmények, ami miatt tolódhat az építkezés befejezése.
De ha lesznek is ilyen buktatók, 2019 elején mindenképpen be szeretnének költözni a sportolók az új létesítménybe.
„Ott már megfelelő adottságok lesznek ahhoz, hogy valóban otthon érezhessük magunkat, és a srácok a lehető legjobb körülmények között, megfelelő edzőteremben készülhetnek” – mondja Erdei Zsolt.
A gyergyószentmiklósi központtal működő Erdélyi Madárfészek-Godako Ökölvívó Akadémia alegységei tevékenységének (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Nagyszalonta) összefogása, szervezése is a tervek szerint halad.
Erdei Zsolt és az akadémia vezetője, Huszár Árpád az elmúlt időszakban egyeztettek az alegységeknél dolgozó szakemberekkel.
Az akadémia a közös szakmai munka irányítása mellett edzők javadalmazását, edzőtermek bérleti díjainak fizetését és sportszerek beszerzését vállalja.
Ez az alegységek megerősödését fogja eredményezni. Így hamarosan akár 200 fölé is nőhet azoknak a száma, akik az ökölvívó akadémián sportolnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!