Hétfőn délután a naptári év utolsó hazai találkozójára nagyon kevés néző volt kíváncsi. A teremlabdarúgó élvonal alapszakaszának tizenegyedik játéknapján az FK Székelyudvarhely a sereghajtót, az eddig pontot sem szerző Kolozsvári Clujanát látta vendégül a városi sportcsarnokban.
A Grigoraș – Szécsi, Mánya, Csoma, Miklós kezdővel indított a házigazda. A 6. percben érkezett mezőnyben a Hadnagy, Kedei, Csala, Bálint kvartett, addig az eredményjelzőn 3–0 állt. Az összecsapás során minden benevezett FK-játékos pályára lépett: Hegyi – Jakab, Tifán, Boda.
A két hálóőrrel, valamint öt mezőnyjátékossal érkező Clujana biztos áldozata volt az udvarhelyieknek. Akadt bőven védeni valója a kincses város együttesének kapusának. Az egyirányú mérkőzésen csak az volt kérdés, hogy milyen arányú lesz a hazai győzelem.
Az első félidőben az udvarhelyiek hatszor vették be a kolozsváriak kapuját, a vendégek előtt megvolt a lehetőség, hogy a szépítő találatot megszerezzék.
A második felvonásban még nagyobb volt az FK mezőnyfölénye, a 27. percben már tízzel vezettek. A végjátékban még az emberfölényes játékot is gyakorolhatták, mezőnyjátékosra cserélték kapusukat.
Játszi könnyedséggel nyert a házigazda, a vendégek erejéből a gólszerzésre sem futotta, legnagyobb lehetőségüket egy kapufa jentette.
Még egy fordulót rendeznek meg a 2018-as naptári évben, az FK ekkor az újonc Bukovina Vicovhoz utazik. A 11. játéknap a nagyarányú győzelmeké volt, Székelyudvarhely mellett a Dévai Autobergamo és a Csíkszeredai Imperial Wet is kétszámjegyű különbségű diadalt aratott.
FK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana 14–0 (6–0)
Gólszerzők: Miklós Tamás (3.), Szécsi Barna (5., 15.), Mánya Szabolcs (6., 25.), Hadnagy István (9., 40.), Csoma Alpár (20., 40.), Kedei Barna (23., 37.), Boda Krisztián (27.), Tifán Norbert (30.).
További mérkőzések:
Dunărea Călărași–Temesvári Informatica 4–4 (2–2)
Gloria Buzău–Csíkszeredai Imperial Wet 1–11 (1–5)
Galaci United–Jászvásári Poli 5–1 (3–0)
Dévai Autobergamo–Bukovina Vîcov 21–1 (8–0)
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 14 | 1 | 3 | 116–47 | 43 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 18 | 13 | 3 | 2 | 126–39 | 42 |
| 3. | Galaci United* | 17 | 14 | 1 | 2 | 91–35 | 40 |
| 4. | Dunărea Călărași | 17 | 10 | 3 | 4 | 85–44 | 33 |
| 5. | Temesvári Informatica | 18 | 9 | 4 | 5 | 84–47 | 31 |
| 6. | FK Székelyudvarhely | 18 | 8 | 3 | 7 | 105–73 | 27 |
| 7. | Jászvásári Futsal Poli | 18 | 5 | 1 | 12 | 50–76 | 16 |
| 8. | Gloria Buzău | 18 | 4 | 1 | 13 | 46–99 | 13 |
| 9. | Kolozsvári Clujana | 18 | 1 | 2 | 15 | 44–157 | 5 |
| 10. | Bukovina Vicov | 18 | 1 | 1 | 16 | 54–184 | 4 |
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!