Ifjúsági és sportminiszternek Novák Károly Eduárdot jelölte az új kormányba az RMDSZ, miután az érdekvédelmi szövetség online ülésén megszavazta a kormányalakításban való részvételt.
A csíkszeredai születésű, 44 éves Novák gyorskorcsolyázóként kezdte sportolói pályafutását, azonban egy súlyos baleset kettétörte szépen ívelő karrierjét, az egyik lábfejét amputálni kellett. Ezt követően nem adta fel, kerékpározni kezdett, a rengeteg munkával járó évek a paralimpiai versenyeken olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címekkel csúcsosodtak ki.
2012-ben Londonban aranyérmet szerzett, ezzel ő lett Székelyföld és egyben Románia első paralimpiai bajnoka.
Hét évvel ezelőtt, 2013-ban megválasztották a Román Kerékpáros Szövetség elnökének.
„Megtiszteltetésnek érzem, hogy sportminiszternek javasolt az RMDSZ, és egyben köszönöm a bizalmat – írta a miniszterjelöltség kapcsán közösségi oldalán Novák Károly Eduárd. – Örülök, hogy az összes eddig elért eredményem és erőfeszítésem, úgy mint sportoló, vagy épp előadó, avagy a Román Kerékpáros Szövetség elnöke, ehhez az ajánláshoz vezetett.
A sport szerepe a mi életünkben, mindannyiunkéban alapvető, nem hiszem, hogy ezt bárki is cáfolná. Stabilitást szeretnék hozni, egy olyan irányt kitűzni, amely pozitívan hat a román sportra. A növekedés kulcsfontosságú és minden sportágban érezhető kell legyen. Szükséges, hogy olyan szinten tisztában legyünk a fair play fogalmával, mint még soha, elismerjük a bajnokainkat, támogassuk a tehetségeket és minél messzebb juttassuk a román sportot a nagyvilágban.”
Jelenleg a craiovai, 41 éves Ionuț Marian Stroe vezeti a sportminisztériumot, aki a PNL színeiben futott be politikai karriert. A sportminisztérium jelenlegi államtitkárai: Dragoș Florin Coman, Andra Mihaela Costache és Cristian Emilian Ghiță.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!