Hirdetés

Nívódíj Halmágyi Zsolt sportfotósnak

Balról jobbra: Novotny Zoltán, Halmágyi Zsolt és Szöllősi György
Fotó: Kádár Zoltán

2019. április 27., 11:46

Székelyföldi díjazott is van a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) idei kitüntetettjei között. A szövetség budapesti tisztújító közgyűlése előtt kiosztott díjak egyikét a csíkszeredai Halmágyi Zsolt fotóriporter vehette át, akinek képei a Székelyhonon is megjelennek.

2019. április 27., 11:46

Újabb négy évre Szöllősi Györgyöt választotta meg elnöknek tisztújító közgyűlésén a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). A Nemzeti Sport főszerkesztőjének egyhangúlag szavaztak bizalmat. Az MSÚSZ tagságának döntése alapján az első alelnök Mravik Gusztáv, a második alelnök Csisztu Zsuzsa lett. Az új, csökkentett létszámú elnökségbe Deák Zsigmond, Dénes Tamás, Sörös Jenő és S. Tóth János került még be.

A közgyűlés előtt osztották ki a szövetség médiadíjait. Életműdíjas lett Pap Kornélia többszörös Európa-bajnok evezős, a Népsport korábbi sportújságírója, valamint id. Thaly Zoltán, a korábbi Labdarúgás havilap főszerkesztője. Feleki László-díjat vehetett át Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője és Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese.

Halmágyi díjazott fotója •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Halmágyi díjazott fotója
Fotó: Halmágyi Zsolt

Hirdetés

Gyulai István-díjat kapott Borbély Károly, a Petőfi Népe sportrovatának újságírója, Farkas Dávid, az Info Rádió sportriportere, Fazekas Erzsébet, a Sport Tv műsorvezetője, Lipiczky Ágnes, a Nemzeti Sport újságírója, Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója, valamint az M4 Sport Góóól 2 című műsorának szakértője, továbbá Szalmás Péter, a Magyar Olimpiai Bizottság fotósa és a Népszava rovatvezetője.

Nívódíjban részesítették Fejér Balázst, a Karc FM rádióriporterét a Vereckei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok paraúszóval készített interjújáért,

Halmágyi Zsoltot, a sportfoto.ro fotósát a román kerékpáros körversenyen készült képéért,

Kocsis L. Mihályt, az édesapjáról, Kocsis Mihály testnevelő tanár élete és munkássága címmel készített könyvéért, Szabó Sándort, a Kárpáti Igaz Szó sportrovatvezetőjét a Magyar nyilak örmény tegezben című írásáért, Tihany Viktort, az M4 Sport riporterét az Anya, a bajnok című, Kozák Danuta 2018-as visszatéréséről készített kisfilmjéért, Kálnoki-Kis Attilát, a 24.hu sportrovatának szerkesztőjét a Hosszú Katinkával készített interjújáért.
A Németh Gyula-díjat Bartha Zoltán, a Sport TV riportere kapta.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!