A Szentgotthárd környéki 168 kilométeres távon 821 méter szintemelkedést kellett teljesítenie a 132 fős mezőnynek. A szakaszelsőség kérdéséről az utolsó kilométeren történt bukás után sprintbefutó döntött, amelyben a tavaly a kazincbarcikai szakaszon diadalmaskodó holland Groenewegen bizonyult a leggyorsabbnak az ír Sam Bennett és az ausztrál Caleb Ewan előtt.
Az immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 879 kilométer össztávú magyar körverseny csütörtökön egy újabb sík etappal folytatódik: Zalaegerszeg és Keszthely között 175 kilométer, illetve 923 méter szintemelkedés leküzdése vár a mezőnyre.
A 132 fős mezőnyben nincs egyetlen székelyföldi kerékpározó sem, az egyetlen romániai csapat, a Sofer–Savini Due–OMZ, amely annak köszönheti indulását, hogy a lengyel HRE Mazowsze Serce Polski nem tudta teljesíteni a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által támasztott részvételi feltételeket. A romániai kontinentális csapatnak egyetlen román tagja van, a brassói Emil Dima.
A magyar körversenyen szereplő kerékpárosok összesen 879 kilométert tekernek a vasárnapi budapesti befutóig, az M4 Sport minden szakaszt teljes hosszában élőben közvetít, az értékelő Apres Tour műsor pedig az m4sport.hu-n tekinthető meg.
A további program
Csütörtök: 2. szakasz, Zalaegerszeg–Keszthely, 175 km (923 méter szintemelkedés)
Péntek: 3. szakasz, Kaposvár–Pécs, 180 km (2511 m)
Szombat: 4. szakasz, Martonvásár–Dobogókő, 206 km (2646 m) Vasárnap: 5. szakasz, Budapest, 150 km (224 m)
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!