Hirdetés

Nincs pénz a gyergyói sportcsarnok fenntartására

Délelőttönként testnevelésórákra, délután edzésekre használják a sportcsarnokot – amíg lehet
Fotó: Gergely Imre

2017. november 05., 15:49

Csak a bizonytalanság a biztos – állapította meg Jánosi Béla, a gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub vezetője. Nehéz helyzetbe került az intézmény, az is felmerült, hogy lemond a sportcsarnok működtetéséről. Kérdéses, hogy a sportolók milyen pénzből vehetnek részt mérkőzéseken, versenyeken.

2017. november 05., 15:49

„2016 óta egy korongot sem tudtunk vásárolni, nemhogy valamilyen drágább felszerelést. Egyik szakosztálynak sem vettünk semmit. A maradékokat szegezzük, foltozzuk, hogy valahogy túléljük ezt a 2017-2018-as tanévet, ami költségvetési szempontból sokkal rosszabbul kezdődött, mint ahogy vártuk.

A kért költségvetésünket megfelezték, és a megmaradt összeg is hónapról-hónapra csökken

– foglalta össze röviden a helyzetet a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklub, vagy ismertebb nevén a sportiskola vezetője, Jánosi Béla.

Hirdetés

Egyelőre a jégkorong és a kosárlabda szakosztály versenysorozata indult el, de már jelentkeznek a gondok,

és még ezután jön a neheze, amikor a téli sportágak, a sífutás és az alpesi sí versenyei is elkezdődnek, és nem lesz pénz, amiből kiszállásokra menni, bírói díjakat fizetni.

Nagyon valószínű, hogy nem tudnak minden mérkőzésen, versenyen indulni.

Nem úgy tűnik, hogy a tanügyminisztérium közelebbről megemelné a sportiskolák költségvetését, és lenne miből versenyezni, felszereléseket vásárolni. 

Sőt már az is gondot jelent, hogy az utánpótlás jégkorongcsapatok számára jégidőt béreljen a sportiskola a gyergyószentmiklósi jégpályán. Mindeddig havi rendszerességgel fizettek. A továbbiakban kérdés, miként fizetik a jégdíjat. Ha pedig az Iskolás Sportklub nem tud jégdíjat fizetni, akkor a pálya működtetése is veszélybe kerül, hiszen a fenntartásának jelentős részét tette ki az intézmény által fizetett bér.

A sportcsarnokot sincs miből fenntartani

Október folyamán egyeztetés kezdődött az Iskolás Sportklub és a gyergyószentmiklósi önkormányzat között a Basilidesz Tibor sportcsarnok további működtetéséről. Jánosi Béla kiemelte, a megyei tanfelügyelőségről azt a javaslatot kapta, hogy mivel nincs pénz fenntartási költségekre, az ISK mondjon le az épület további működtetéséről, és adja vissza az önkormányzat kezelésébe.

Az erre szánt költségvetés hiányában azonban a város sem tudná tovább működtetni a csarnokot. Az egyeztetések során nem született konkrét megoldás, de ígéretek igen, és ennek alapján vállalta a sportiskola, hogy november 1-jén nem adja le a csarnok kulcsát. 

Az Iskolás Sportklub éveken át fejlesztette létesítményeit. Fenntartását nem tartják fontosnak Bukarestben •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Az Iskolás Sportklub éveken át fejlesztette létesítményeit. Fenntartását nem tartják fontosnak Bukarestben
Fotó: Gergely Imre

Az intézmény 2009-től vette át a csarnokot, mert a város nem tudta működtetni. A tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium költségvetéséből tartották fenn. Csakhogy most elfogyott a keret.

Még egy hónapot bevállalunk így, s reméljük, hogy az önkormányzat segíteni tud, de ha november végén nem tudjuk fizetni a csarnok számláit, akkor már végleg nem tudjuk folytatni

– fogalmazott Jánosi Béla.

Egy téli hónapban, amikor fűteni kell, és szinte egész nap világítunk, 13–14 ezer lejbe kerül a működtetés. Ehhez képest a Hargita Megyei Tanfelügyelőség jóval kevesebbet tud biztosítani. A sportiskola korábbi költségvetésének hozzávetőleg 20 százalékát lefaragták, legutóbb összesen 8 ezer lejt kapott kiadásokra. Nem csak a Gyergyói Iskolás Sportklub van ilyen helyzetben. A tanfelügyelőséghez tartozó többi egységnek sem jutott több. 

Mindemellett az intézménynél dolgozó 19 alkalmazottból csak a szakedzők, valamint a titkárnő és a könyvelő fizetését biztosítják állami költségvetésből. A kazánfűtőnek, a takarítónőnek, a sportolókat szállító két autóbusz sofőrjeinek a fizetését évek óta saját forrásból kell kigazdálkodnia az intézménynek.

Keresik a megoldást

Az önkormányzatoknak a törvény nem tiltja, hogy anyagi támogatásban részesítse a helyi Iskolás Sportklubokat. De hogy miként lehetséges ennek kivitelezése törvényesen, erre a megoldást még nem találták meg a városháza illetékesei. A sportiskola javaslata az lenne, hogy a csarnokot és a kis tornatermet délelőtt testnevelés-órák megtartására használó Salamon Ernő Gimnázium és a Sfântu Nicolae Középiskola az eddiginél nagyobb összegű terembért fizessen, és ebből lehessen fenntartani a létesítményeket. Ez egy lehetséges megoldás, de még nem dőlt el, hogy ez így lesz-e. 

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere kérdésünkre válaszolva leszögezte: semmiképpen nem fogják magára hagyni, és nem hagyják elveszni a Gyergyószentmiklósi Iskolás Sportklubot, ahogy a sportlétesítmények egyikére sem kerülhet lakat. Biztosan megtalálják majd a törvényes lehetőséget a helyzet rendezésére. 

A jelenlegi állapotot a november–decemberi időszakra kell orvosolni.

Ugyanis lehetséges, hogy majd egy új helyzettel találkozik az önkormányzat és az ISK. Elképzelhető, hogy a tanügyminisztérium teljesen lemond a iskolás sportklubok fenntartásáról, és ezeket átadja a helyi önkormányzatoknak.

„Csak a bizonytalanság a biztos: senki nem tudja, mi lesz, ha csak helyi forrásokból, állami pénzek nélkül kell sport-utánpótlást nevelni, sportéletet fenntartani” – jegyezte meg Jánosi Béla. 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!