A férfiaknál legjobb magyarként Rasovszky Kristóf a hatodik lett, Betlehem Dávid sokáig vezetett, végül azonban csak a kilencedik helyen csapott célba, míg Gálicz Péter a távot teljesítők közül utolsóként, a 21. pozícióban fejezte be a versenyt. A nőknél Olasz Anna ugyancsak a hatodik, Rohács Réka a tizedik, Balogh Vivien pedig a 15. helyen zárt.
A férfiaknál az előzetes rajtlistán szereplő 30 versenyző közül végül 25-en, a nőknél 24 ugrottak a sós vízbe, hogy teljesítsék a hat, egyenként bő 1600 méteres kört.
Betlehem Dávid az 5 kilométeres verseny után szombaton azt nyilatkozta, neki mindenképpen elöl kell úsznia, hogy kimaradjon a „csoportosulásból”, ennek megfelelően rögtön az első tempókkal az élre állt, mögötte pedig jó 10 méterrel lemaradva Rasovszky „húzta a bolyt”.
Az öt perccel később rajtoló nőknél nagyjából együtt tempózott a mezőny, az első frissítésnél alakult ki némi zűrzavar, miután többen is keresztbe úszva versenytársaikon álltak ki.
Betlehem előnye folyamatosan nőtt, látványosan más útvonalon úszott, mint mindenki más, edzője, Szokolai László az MTI-nek a verseny közben azt mondta, az erős kezdés a taktika része volt, ugyanakkor túlságosan is a kísérő hajót figyeli versenyzője, az pedig szélesebb ívben követi az úszókat, ezáltal tanítványa nagyobb távot tesz meg riválisaihoz képest.
Betlehem előnye a negyedik körben sem csökkent, a három hazai versenyző, köztük az 5 kilométeren szombaton győztes, medencés „nagymenő”, Gregorio Paltrinieri üldözték őt.
Mivel részeredményeket egyáltalán nem közöltek – szombaton többek között ezért nem hirdettek végeredményt 25 kilométeren –, nem lehetett tudni, hogy Rasovszky – aki egy idő után hátrébb csúszott –, illetve a magyar nők hol tempóznak. Mindeközben kezdtek „kihullani” a versenyzők, a férfiaknál két brit, a nőknél egy görög és egy német úszó is feladta idő előtt.
A női versenyben 1 óra 10 perc után „érkezett meg” az első magyar érdekeltségű információ, ekkor a tavalyi budapesti kontinensviadalon ezüstérmes Olasz Anna csatlakozott az élen úszó bolyhoz.
Az utolsó előtti körben az etetőhajóról a magyar csapathoz beérkezett információk alapján Betlehem 42 másodperces előnnyel haladt az élen, az üldöző csapatban pedig ott volt Rasovszky is.
Ez a nagy különbség azonban gyakorlatilag pillanatok alatt vált a habok martalékává, nagyjából 8300 méternél érték utol és előzték meg a fiatal magyart.
Ezt követően Domenico Acerenza és két francia ellépett a többiektől, egymás között döntötték el a dobogós helyezéseket. A nőknél Olasz Annát csak az utolsó 800 méteren tudták leszakítani riválisai.
Az olimpiai számot a férfiaknál a hazai közönség előtt szereplő olasz Domenico Acerenza, a nőknél a német Leonie Beck nyerte.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!