December a rövidpályás (25 méteres) úszóversenyek időszaka, ezekben a napokban a budapesti Duna Arénában zajlik a rövidpályás úszó-világbajnokság, Csíkszeredában pedig a 12-13 évesek román bajnoksága.
Az eseményt felvezető, a helyszínen csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón Trandafir Norbert főszervező és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere beszélt az eseményről.
Pénteken és szombaton egész nap, vasárnap pedig délelőtt lesznek futamok, délelőttönként 9 órakor, délutánonként pedig 17 órakor kezdünk. Csíkszeredát kilenc sportoló képviseli a bajnokságon, nyolcan közülük a VSK Csíkszereda színeiben állnak rajthoz. A belépés ingyenes, az A, B és C zónát fenntartjuk a versenyen induló sportolóknak és edzőknek, a lelátó többi részére várjuk a nézőket” – mondta el Trandafir Norbert.
A főszervezőtől megtudtuk, hogy ebben a korosztályban még nincsenek világszínvonalú versenyek, de ettől a kortól kezdődik valójában az úszósport.
– tette hozzá Trandafir.
Korodi Attila fontosnak tartja, hogy Csíkszereda idén ősszel már a második országos bajnokságot rendezi. „Egy újabb kihívás, és annak is örülök, hogy ez a hétvége az lesz, amikor a federáció vezetői is itt lesznek.
Aki teheti látogasson ki az uszodába. Tele lesz élettel az uszoda és környéke, de a szállásadói környezet is, a verseny jelentős bevételt jelent a vendéglátó iparnak” – nyilatkozta Korodi Attila.
A sportolók a gyors-, a hát-, a mell- és a pillangó versenyszámokban, illetve a váltókon állnak majd rajthoz. A 12 éveseknek a versenytávok az 50, 100, 200 és 400 m, a 13 éveseknek pedig az 50, 100, 200, 400 és 800 m, a váltópróbák pedig a 4x50 m gyors és a 4x50 m vegyes.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!