Hirdetés

Nem volt nagy tétje, azért odatette magát az ezüstérmes

Sánduly Levente szállította a győztes pontot
Fotó: Erdély Bálint Előd

A férfi asztalitenisz Szuperliga utolsó mérkőzését a Besztercei VSK és a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK játszotta, kedden délután maratoni csatában a vendégek nyertek.

2023. június 06., 20:17

Habár a meccs elején már tudni lehetett, hogy a beszterceiek a hatodik helyen végeznek, míg az udvarhelyiek ezüstérmesek, végig kiélezett csatát hozott a szezon utolsó találkozója.

Hirdetés

Az első meccsen Szilágyi Paul és Sánduly Levente felváltva vezetett, egészen az utolsó szettig, aminek a végén a hazaiak játékosának jött ki jobban a lépés, így Beszterce előnybe került.

Mihai Roșca és Tamás Szabolcs következett, az ISK-SZAK játékosa magabiztosan húzta be az első két szettet, a besztercei szépített, ám az udvarhelyi játékos a negyedik játszmában lezárta a csatát.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A következő párban Sebastian Loso diktálta a ritmust, és habár Dionisie Blănariu nagy nehezen behúzta a harmadik szettet, a folytatásban esélye sem volt az ISK-SZAK svéd légiósával szemben.

A negyedik meccsben folytatódott a szoros csata, Szilágyi Paul játékának nem találta ellenszerét Tamás Szabolcs, 3–0-ra kapott ki, így Beszterce összesítésben egyenlített.

Az utolsó összecsapás drámaira sikerült, a hazaiak Darius Sîngeorzeant állították asztalhoz, és Sánduly Levente ellen be is húzta az első szettet. A vendégek játékosa koncentráltan állt vissza a kis szünetet követően, és magabiztos játékkal húzta be a következő három szettet, ami az ISK-SZAK győzelmét is jelentette egyben.

A bajnokságot a Steaua nyerte, az ISK-SZAK a második helyen végzett, míg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC felállhatott a dobogóra, Beszterce maradt a hatodik – nem esett ki egy csapat sem idén a Szuperligából.

Jövőre – a tervek szerint – már nyolccsapatos lesz az élvonal, a másodosztályból feljutott az Universitatea Craiova és az Újszentesi SK (Dumbrăvița).

Férfi asztalitenisz Szuperliga, 10. forduló:

Besztercei VSK–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 2–3.


Szilágyi Paul–Sánduly Levente 3–2 (11–4, 11–13, 7–11, 11–7, 11–9),
Mihai Roșca–Tamás Szabolcs 1–3 (7–11, 7–11, 11–6, 10–12),
Dionisie Blănariu–Sebastian Loso 1–3 (8–11, 3–11, 13–11, 7–11),
Szilágyi Paul–Tamás Szabolcs 3–0 (11–8, 11–5, 11–7),
Darius Sîngeorzean–Sánduly Levente 2–3 (12–10, 5–11, 8–11, 5–11).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!