Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, a verseny igazgatója elmondta, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es besorolású vetélkedőre eredetileg 22 csapat jelentkezett, ám a koronavírus-járvány okozta utazási korlátozások miatt többen visszamondták az indulást.
„Annyi biztos, hogy nem lesz nagy gyúródás, hiszen napról napra, óráról órára változik a helyzet, különböző országok kapnak naponta piros vagy zöld besorolást járványügyi szempontból, így csak szerdán este, a rajtnál derül ki, hogy hányan állnak rajthoz.
– mondta el Ráduly.
A 14. székely körversenyen Székelyföldet a Csíkszeredai Novák Team fogja képviselni, amelynek összetétele a következő: Novák Károly Eduárd, Eduardo Sali, Simone Sano (mindkettő olasz), Yehor Dementyev (ukrán), Rózsa Balázs és Szentpéteri András (mindketten magyarországiak).
A járványügyi helyzet miatt Székelyföld Kerékpáros Körversenyét szigorú szabályok mellett tartják meg, a szervezők tájékoztatása szerint minden kerékpáros csak negatív koronavírusteszt felmutatásával állhat rajthoz.
A szervezők továbbá felhívják a kerékpársport szerelmeseinek figyelmét, hogy szigorúan be kell tartani az általuk foganatosított óvintézkedéseket mind a versenyzők, mind a nézők egészségének megőrzése érdekében.
Akárcsak az előző három esztendőben, idén is Háromszékről rajtol a viadal, s ez a negyedik alkalom, hogy Sepsiszentgyörgyön tartják a körverseny csapatbemutatóját és prológját.
Szerda, prológ, 18.00 óra: egyéni időfutam Sepsiszentgyörgy utcáin (5,51 km).
Csütörtök, 1. szakasz, 11.00: Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Bálványos – Mikóújfalu – Barót – Bölön – Sepsiszentgyörgy (175,6 km).
Péntek, 2. szakasz, 11.00: Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Borzont – Parajd – Székelyudvarhely – Szentegyháza – Csíkszereda (198,44 km).
Szombat, 3 A félszakasz, 10.00: egyéni hegyi időfutam Tolvajos-tető és Hargitafürdő között (5,65 km).
Szombat, 3 B félszakasz, 17.00: Csíkszereda – Csíkrákos – Szépvíz – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Csíkszentimre – Tusnád – Csíkszentmárton – Bánkfalva – Csíkszentlélek – Csíkszereda (122 km).
Ahol a kerékpáros karaván áthalad, ott útlezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!