Fordulatos és drámai végjátékot hozott a román asztalitenisz Szuperliga 2024–2025-ös szezonja. A fináléban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Besztercei Gloria csapatai néztek farkasszemet. Az első mérkőzést idegenben játszotta a zöld-fehér mezes gárda, ahol vasárnap 3–1-es vereséget szenvedett a házigazdákkal szemben.
A visszavágót kedden délután Sepsiszentgyörgyön rendezték. A Sepsi-SIC jól kezdett: Demeter Lehel 3–0-ra győzött Matei Dumitrescu ellen, így a hazai csapat került előnybe. Ezt követően hiába próbálta kihozni magából a legjobbat Huszvár Erik, majd Turóczy András, ellenfeleik erősebbek voltak, pontosabban adogattak, és végül a Gloria 3–1-re diadalmaskodott. Összesítésben pedig 6–2-es sikerrel hódította el a bajnoki címet.
A háromszéki együttes így sorozatban másodszor zárt az országos bajnokság második helyén, és megszerezte újabb Szuperliga-ezüstérmét. A klub történetének ez az ötödik élvonalbeli idénye, mérlege pedig immár két bronzérem és két ezüst. A harmadik helyen idén holtversenyben a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK és a Bukaresti Steaua végzett.
Férfi asztalitenisz-bajnokság, Szuperliga, döntő, második mérkőzés:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Besztercei Gloria 1–3.
Demeter Lehel–Matei Dumitrescu 3–0 (11–9, 11–7, 12–10),
Huzsvár Erik–Darius Toma 1–3 (11–8, 8–11, 10–12, 9–11),
Turóczy András–Lucian Munteanu 1–3 (11–5, 6–11, 8–11, 10–12),
Demeter Lehel –Marius Toma 0–3 (2–11, 1–11, 1–11).
A Szuperliga 2024–2025-ös idényének végső sorrendje:
1. Besztercei Gloria,
2. Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC,
3. Székelyudvarhelyi ISK-SZAK,
3. Bukaresti Steaua.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!