Hirdetés

Négyszeri halasztás, ez lesz a harmadik nemzetközi idényük

Tavaly a negyeddöntőig jutott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. március 26., 13:49

A pandémia miatt négy alkalommal napolták el a férfi asztalitenisz Európa Kupa idei kiírásának csoportkörét. Hétvégén játsszák a mérkőzéseket, az egyik helyszín Székelyudvarhely, ahová az ukrán bajnokcsapat, valamint a horvát ezüstérmes érkezik. A helyi ISK-SZAK együttese a továbbjutást célozza meg.

2021. március 26., 13:49

Szombaton és vasárnap játsszák a mérkőzéseket – buboréktornában, így nem lehetnek nézők a helyszínen. A csoport negyedik tagja, a portugál Toledos visszalépett. Két csapat jut a következő körbe, a döntő tornára, ahol már a Bajnokok Ligájából búcsúzó klubok is csatlakoznak a mezőnyhöz.

Hirdetés

Az Európa Kupát megelőző sajtótájékoztatón Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere elmondta, bizonyíték, a komoly munka gyümölcse, hogy a város ismét felkerült Európa és a világ sporttérképére: „Az ISK-SZAK hozzáállása, erőfeszítése kellett, hogy ismét eljussanak eddig, ezt pedig nekünk támogatnunk kell. Igaz, hogy jelenleg még nincs a városnak költségvetése, de a tanács fontosnak tartotta, hogy megszavazzon egy keretösszeget erre a tornára, az udvarhelyi csapat nemzetközi szereplésére. ,

Nem lehetünk a helyszínen, de remélem, hogy online nagyon sokan követjük majd az eseményt.”

A Hargita Megyei Tanács alelnöke, Bíró Barna Botond kifejtette, öröm számára, hogy az elmúlt években úgy tudtak megjelenni az esemény plakátján, hogy a megyei és a városi címer egymás mellett van: „Jó példa ez arra, hogy ha egy munkához odaállunk, támogatjuk, akkor van potenciál, hogy európai színvonalra emeljük. Ez esetben ilyen az udvarhelyi asztalitenisz.

Bíró Barna Botond, György István és Gálfi Árpád •  Fotó: Beliczay László Galéria

Bíró Barna Botond, György István és Gálfi Árpád
Fotó: Beliczay László

Jelen pillanatban a legsikeresebb sportág, egyre nagyobb a közössége és a közönsége.”

Ami a menetrendet illeti, szombaton 14 órától előbb az ukrán Fortune Kijev és a horvát Libertas Marinkolor csap össze, majd 19 órától az Udvarhelyi ISK-SZAK az ukránokkal, vasárnap 10 órától pedig az ISK-SZAK–Marinkolor párharcot rendezik. Az első két helyezett jut tovább a következő körbe.

„Három évvel ezelőtt indultunk el a második számú európai kupaporondon, egyre szebb sikereket értünk el, tehát nem csak egy fellángolás volt az egész. Célunk a továbbjutás. Két erős ellenféllel küzdünk meg, az ukránok ellen a tavalyi kiírásban 3–2-re nyertünk, valószínű, hogy őket fűti a visszavágás. A horvátok fiatal, huszonéves asztaliteniszezőkből álló együttes.

Kiélezett csatára számítok, kis dolgok döntenek majd”

– mondta György István, az ISK-SZAK vezetője, edzője.

Az udvarhelyiek a Sebastian Loso, György Szilárd, Cservik Krisztián, Tamás Szabolcs, Sánduly Levente összeállítást nevezték. Az összecsapásokat élőben közvetíti az Európai Asztalitenisz-szövetség online tévéadója, az ettu.tv, valamint az ISK-SZAK Facebook-oldala és Youtube-csatornája.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!