A néhány héttel ezelőtti sírepülő-világbajnokságon aranyérmes német versenyző az első sorozat után is az élen állt 127 méteres ugrásával, éllovas pozícióját pedig megőrizte azzal, hogy másodjára 136,5 méterre repült.
Geiger azt a Kamil Stochot előzte meg, akinek indulása a többi lengyel síugróhoz hasonlóan csak néhány órával a rajt előtt derült ki. Harmadikként a norvég Marius Lindvik zárt.
A vk-sorozatba tartozó esemény az újév első napján Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezután a mezőny átköltözik Ausztriába: vasárnap Innsbruckban, három nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!