Jól indították a magyarkanizsai (Vajdaság) találkozót az udvarhelyiek . Nagyon gyorsan elhúzott, és félidőben már 16–12-re vezetett az SZKC. Dragan Djukics forgatta a csapatot, a játékba beszálló kézilabdázók is komolyan vették a feladatot, a kellő távolság megvolt a két gárda között, a szünet előtt vezettek hat találattal is, aztán a pihenőre négygólos különbséggel mehettek a felek – írja beszámolójában a klub honlapja.
„A második játékrészt két gyors góllal indította Antonijo Kovacevic, innen kezdve pedig mintha megnyugodtunk volna a vezetéssel. A törökök megragadták a kezdeményezést. Olyan tíz perc következett, amikor képtelenek voltunk betalálni – pedig emberelőnyben is voltunk.
A Nilüfer a 43. percben feljött egy gólra (19–18).
Egyenlíteni azonban nem hagytuk, ha a végjáték görcsösebb volt, mint a meccs elején mutatott teljesítmény, a győzelemért nem kellett izgulnunk, a lefújáskor 28–24-et mutatott az eredményjelző” – olvasható az SZKC közleményében.
Pénteken sokkal nehezebb feladat vár a fiúkra a szerbiai tornán. A Bajnokok Ligájára készülő svéd, IFK Kristianstadt lesz az ellenfél. A találkozót romániai idő szerint 19 órától rendezik, a tervek szerint ezen párharc eredményének alakulását is figyelemmel kísérhetik az SZKC Facebook-oldalán.
Férfi kézilabda, Kanjiza Kupa, 1. forduló, 2-es csoport:
Székelyudvarhelyi KC–Nilüfer Belediyespor 28–24 (16–12)
az udvarhelyi csapat gólszerzői: Kovacevic 7, Ghiță 5, Szadovij 4, Vilovszki, Baranau 3, Dragas 2, Mihalcea, Csog, Szőke, Kuzmanoszki 1–1.
Az IFK Kristianstadt pihent.
1-es csoport:
RK NEXE Našice (horvát)–RK Partizan (szerb) 35–23 (16–11).
A MOL-Pick Szeged pihent.
2017. augusztus 25. péntek
15.00 RK Nexe–Bursa Nilüfer BK (tornán kívül)
16.30 RK Partizan–FKSE Algyő (tornán kívül)
18.00 Ünnepélyes megnyitó
19.00 Székelyudvarhelyi KC – IFK Kristianstad
2017. augusztus 26. szombat
13.00 Korosztályos mérkőzések
19:00 IFK Kristianstad–Bursa Nilüfer BK
21.00 MOL-Pick Szeged–RK Nexe
2017. augusztus 27. vasárnap
12.00 Mérkőzés az 5.helyért
14.00 Mérkőzés a 3.helyért
16.00 Döntő
17.30 Ünnepélyes díjkiosztó
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!