Szombaton huszadik alkalommal rendezik meg a Szász Albert Emlékversenyt, amelynek programjában a felnőtt mezőnyben sprint és hosszú távú próba is szerepel. Előbbiben a női sportolók 4, a férfiak 6 km-t, míg utóbbiban 8, illetve 12 km-t kell teljesítsenek. A gyerekek számára is indítanak vetélkedőt, a pályák hosszát korosztályok szerint határozták meg.
A gyerekverseny 10 órától rajtol, míg a felnőttek a hosszú távon 11 órától, a sprintben 11.05-től vágnak neki a futamnak.
A versenyt 2004 óta tartják az egykori atlétikaedző, tanár, sportoló és iskolaigazgató, Szász Albert emlékére. Az emlékápolás mellett a vetélkedő célja az egészséges életmód és a sportolás örömének népszerűsítése.
A szombati esemény a 4 Run 4 Fun verseny első fordulója, amelyet 9 éve szervez a Marosvásárhelyi Master Ski&Bike Club. A másik három megmérettetés, közül a Stone Bear Race-t november 9-én, a Klósz Péter Emlékversenyt november 23-án, a Mikulás Futást december 7-én rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!