Hirdetés

Negyedszerre is sikeres sportmaraton

Ditró is részese volt az asztalitenisz világnapjának, közel harminc résztvevője volt a megmérettetésnek
Fotó: Ditrói Ifjúsági Fórum

2017. április 10., 12:52

Több mint kétszázötvenen sportoltak, és az önkéntesekkel, illetve szurkolókkal együtt háromszáznál is több személyt mozgatott meg a hétvégi ditrói 24 órás sportmaraton. Izgalmas küzdelmek és jó hangulat jellemezte a sportos napot és éjszakát.

2017. április 10., 12:52

Zengett a csarnok a szurkolástól az esti és éjszakai mérkőzéseken folyamatosan növekedett a hangulat a falubeliek buzdításától, de azt megelőzően sem volt unalmas és csendes a Gál Ferenc Sportcsarnok. Elsőként, szombaton délelőtt az asztaliteniszezők töltötték meg a termet élettel.

Amint azt Héja Zoltán főszervező elmondta, büszkék arra, hogy a pingpong világnapján az országszerte megrendezett hasonló amatőr kupák sorában a ditróiak is megszervezhették a magukét, közel harminc résztvevővel. Salamástól Újfaluig szinte minden település képviseltette itt magát.

Hirdetés

Előbb csoportküzdelmek zajlottak, majd következett az egyenes kieséses szakasz és végül a helyosztók. Az Auto Com Total kupa nevet is viselő verseny elődöntőinek és döntőjének eredményei: Simon Róbert (Gyergyószentmiklós)–Balla Péter (Maroshévíz) 3–0, Héja Zoltán (Ditró)–Mândru Aurel (Salamás) 3–1. Döntő: Simon–Héja 3–1.

Egész éjjel pattogott, gurult a labda

Az asztaliteniszezők után az aerobik kedvelői és a kosárlabdázók vették át a stafétát, majd két kézilabda mérkőzés következett. A hölgyek egymás közti játékában a fiatalabbak és érettebb korosztályok közösen alkottak csapatokat, a férfiaknál pedig Remete csapatát fogadta Ditró.

A hangulat a Ditrói Önkormányzat–Gyergyói Bigék női teremfocicsapat közti mérkőzésen érte el a tetőfokát, aminek meg is lett az eredménye.

Az önkormányzat 2–1-re legyőzte a vendég hölgyeket.

A leghosszabb műsorszám természetesen az éjszakai foci volt. Amint azt az egyik főszervező, Bajkó Csilla elmondta, 12 csapat lépett pályára és játszotta sorban a mérkőzéseket egészen reggel 8 óráig, amikor az addig kialakult sorrend szerint jöhettek az elődöntők illetve a kis és nagydöntő. A kisdöntőben a Spicc Boys nyert 4–3-ra a Golden Team nevű csapattal szemben, míg a döntőt a Szikla House nyerte a Big Face-vel szemben, 1–1-es döntetlen után büntetőkkel.

Ezzel még nem volt vége a sportolásnak. Reggel nyolckor még egy jóízűt szaladtak a falu utcáin a futást kedvelők, majd pedig a Siklódi Lőrinc iskola szervezésében mintegy 80, 5–8 osztályos gyermek focizott és kézilabdázott. Velük egészült ki a sportmaraton résztvevőinek létszáma közel 400-ra.

Jótékonysági célja is volt a negyedik alkalommal megszervezett sportmaratonnak, amelyet a szervező Ditrói Ifjúsági Fórum közösen sporttanárokkal, sportkedvelő ditróiakkal hozott létre.

A leukémiában szenvedő Márton Szidónia Barbarának 820 lej gyűlt a kihelyezett urnában – tudtuk meg Balázs Brigitta szervezőtől.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!