György István edző nem változtatott a csapat összeállításán, György Szilárd kezdett és habár a második szettben alulmaradt Bogdan Cristian ellen, a következő kettőt magabiztosan hozta és megszerezte a vezetést az ISK-SZAK-nak. Az udvarhelyiek svéd légiósa, Sebastian Loso esélyt sem adott Mihăiță Mănescunak, így már csak egy sikerre volt szüksége a csapatnak a győzelemhez.
A harmadik párosban Tamás Szabolcs Daniel Simulescuval meccselt, az udvarhelyiek játékosa könnyedén hozta az első szettet, majd a másodikban szoros csatában alulmaradt. Ez erőt adott Tamásnak, aki simán hozta a következő két szettet, egyben a mérkőzést is az ISK-SZAK-nak.
Elégedetten foglalta össze a szombati találkozót György István. „Sokat segített nekünk az a tapasztalat, ami az elmúlt években felgyűlt, ez adta a két csapat közti különbséget. Látszik a fiúkon, hogy folyamatosan mozgásban vannak, számos tétmeccset játszanak, magabiztosak.
– összegzett az edző.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!