Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke a budapesti Grand Slam-verseny vasárnapi zárónapján jelentette be, hogy
a magyar főváros rendezi június 3-tól a 2021-re halasztott tokiói ötkarikás játékok legfontosabb kvalifikációs versenyét.
Az MJSZ első embere a GS-tapasztalatokat összegezve úgy vélekedett, hogy a magyar szervezőknek nem 99, hanem 101 százalékosan sikerült betartaniuk a saját maguk által kreált szabályokat.
„Az elején többen nem értették, hogy ha átestek a két hozott PCR-teszten, majd Budapesten is leszűrték őket, akkor miért nem léphetnek ki a buborékból. A görög csapatból ketten elmentek bevásárolni a városba, majd amikor hazaküldtük őket, már az egész dzsúdós család elfogadta a körülményeket. Büszke vagyok arra, hogy a nemzetközi szövetséggel közösen kitalált rendszer olyan jól működött, hogy a 409 részvevőből csak egy adott pozitív mintát a második itteni teszten” – fejtette ki.
Tóth László közölte, a budapesti lebonyolítás lesz a zsinórmérték a következő nemzetközi versenyeken, sőt már a tokiói olimpia szervezői is jelezték, hogy hasznosítanák a magyarországi tapasztalatokat.
„A csehek a nehézségek ellenére meg akarják rendezni a novemberi Európa-bajnokságot, így oda nem kívánunk beugrani rendezőként. De ha nagyon szorult volna a helyzet, akkor az itt lévő európaiakkal egy kis szünet után meg tudtuk volna csinálni az Eb-t is. A vb-t eredetileg 2022-re kaptuk meg, de a szombati miniszteri megerősítés alapján előrehozzuk a rendezést, részben a nemzetközi szövetség kérésére” – fejtette ki.
A Papp László Sportaréna eddig egyszer, 2017-ben adott otthon cselgáncs-világbajnokságnak.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!