Hirdetés

Nagyszünetig tartotta a lépést a bajnokkal a Maros KK

Eddig csak egy bajnoki meccset tudott megnyerni a Maros KK. Archív
Fotó: Haáz Vince

2017. november 05., 18:39

Újabb nagyarányú vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi Maros KK, a férfi kosárlabda Nemzeti Liga ötödik fordulójának szombat esti mérkőzésén mindössze az első két negyedben tudott méltó ellenfele lenni a bajnok Kolozsvári U-BT-nek.

2017. november 05., 18:39

Meglepetésre készült a nagy esélyes bajnok otthonában a marosvásárhelyi együttes, amely ennek megfelelően sokáig jól tartotta magát. Az összecsapás első részében nagyon szoros volt a játék, Szászgáspár Barnabás együttese többször is vezetett, és azt az érzést keltette, hogy képes tartani az iramot a hazaiakkal, akik azonban a szünet előtti percekben öt ponttal elhúztak.

Teljesen más ritmusban zajlott viszont a második félidő, amelyben a Maros KK már nem tudta hozni az elvárt szintet, ismét sok eladott labda jellemezte a játékát, így fokozatosan leszakadt, a bajnok pedig esélyt sem adva a végéig nagy fölényben játszott, és magabiztosan nyert.

Hirdetés

Egymás után harmadik vereségüket szenvedték el a Tigrisek.

Akárcsak a Nagyvárad VSK ellen, ezúttal is nagy különbséggel, huszonkilenc ponttal vesztettek a vásárhelyiek, akiknél Alekszander Mladenovic hatékony palánk alatti játékával volt a legeredményesebb, őt Mijovic követte, míg Mitchell és Person teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. 

A válogatott mérkőzések miatti háromhetes szünetet megelőzően a Maros KK jövő hét végén (valószínűleg ismét pénteken) hazai pályán játszik a Temesvári BC ellen.

Ezen a mérkőzésen pedig kizárólag a győzelem lehet az egyetlen esélye ahhoz, hogy közelebb kerüljön a rájátszásba jutáshoz.

Kiszállt a női bajnokságból a Phoenix

Kilenc csapatra csökkent a női Nemzeti Liga mezőnye, miután a Galaci Phoenix súlyos anyagi problémákra hivatkozva öt forduló után feladta a bajnokságot. A klub vezetősége feláldozta a női csapatot azért, hogy csökkentse költségeit, és a férfi együttes tovább tudja folytatni a szezont. A galaciak hiába vártak segítségre az önkormányzat részéről, ez nem érkezett, így a visszavonulás mellett döntöttek.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, 5. forduló, Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok, 2500 néző:
Kolozsvári U-BT–Marosvásárhelyi Maros KK 97–68 (19–18, 26–22, 22–13, 30–15).
U-BT: Barro 19, Watson 17 (1x3), Sakic 16 (2), Török 9 (1), Kuti 8 (2), Calnicenko 7 (1), Kromah 7, Gray 6 (2), Kariniauskas 4, Berculescu 4, Mureșan. Edző: Mihai Silvășan.
Maros KK: Mladenovic 17, Mijovic 13 (2), Pita 10 (2), Sánta 8, Mitchell 7 (1), Steff 6 (1), Person 4, Stăncuț 3 (1), Gîrbea, Engi, Ilicov. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Fabiana Martinescu (Nagyszeben), Laurențiu Grigoraș (Buzău), Cristian Trofim (Temesvár).

További eredmények az 5. fordulóból:
BCM U Pitești–Nagyszebeni CSU 79–78 (11–18, 21–19, 16–15, 31–26)
Temesvári BC–Politehnica Iași 109–73 (35–17, 25–18, 22–15, 27–23)
Galaci Phoenix–Nagyváradi CSM 89–86 (24–18, 27–21, 27–28, 11–19)
Temesvári Timba–Bukaresti Dinamo – vasárnap, 18.30
SCM U Craiova–Bukaresti Steaua – vasárnap, 20 óra

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!