Öt fordulóból áll a megmérettetés, többek közt Budapesten is rendeznek versenyt. Az elsőt a lengyelországi Krakkóban bonyolították le múlt hét végén, amikor Józsa Norbert Levente az ifjúságiak korosztályában bronzérmes pozícióban végzett. Új csapat tagjaként vesz részt a világbajnokságon a korondi sportoló – a német X-Grip Hill Climb idén alakult.
Három futamból állt a nyitóverseny, az elsőn harmadik lett, a másodikon nyolcadik, míg az utolsón negyedik helyen zárt. Összesen 35 pontot gyűjtött, amivel felállhatott a dobogó legalsó fokára. A brit William Hoare lett az első, a maximális 60 ponttal, második pedig a cseh David Cyprian, 49-cel.
Hatalmas arénákban, fedett sportlétesítményekben alakítják ki a pályákat, így a nézők is minden mozzanatot láthatnak. Józsa elmondása szerint ebből adódóan évről évre színvonalasabb a küzdelem, hiszen a látvány miatt sok endurós csatlakozik a küzdelembe.
A korondi endurós tavaly összetettben nyolcadikként zárt, idén viszont a versenysorozat végén is felállna a dobogóra. Eddigi legjobb eredménye egy második helyezés, amit a múlt idény zárófutamán, Svédországban ért el.
Legközelebb január 5-én a németországi Riesában kell helytállnia, január végén Spanyolország fővárosában, Madridban, február 9-én Budapesten a Papp László Sportarénában száguldozhat, és március 9-én ismét Spanyolországban, Bilbaóban zárul az idény.
– számolt be Józsa, aki ezúton is köszöni a támogatók segítségét és a szurkolást, ugyanakkor reméli, hogy a budapesti megmérettetésen is sokan fogják biztatni a helyszínen.
Józsa Norbert Levente idén a világ egyik legkeményebb enduróversenyén, az ausztriai Erzberg Rodeón 16. helyen ért célba, a Nagyszeben környékén megrendezett Red Bull Romaniacsen pedig 13. lett.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!