A nagy népszerűségnek örvendő Hargita Fight Night az elmúlt években két székelyudvarhelyi és egy csíkszeredai gála után szombaton az anyaországban is bizonyított.
„Meglepően jól sikerült, hiszen Kecelen is telt ház volt. Nem számítottam arra, hogy ennyire tetszeni fog a nézőknek, de a létszám ezt bizonyította, és a hangulat is nagyon jó volt, így meg vagyok elégedve” – fogalmazott a Székely Sport érdeklődésére Kovács Krisztián, a Hargita Fight Night egyik szervezője, majd hozzátette, hogy székelyföldi szurkolók is ellátogattak a gálára, voltak akik itthonról utaztak ki, valamint olyanok, akik magyarországi környező városokban élnek.
A közönségkedvenc székely ketrecharcos ismertette, a székelyföldi rendezvényektől eltérően ezúttal más formában építették fel a gálát. A kapunyitás után rögtön elkezdődtek a meccsek, az elején a fiatalok mérkőzései zajlottak, majd a megnyitó ceremóniát követően az eddigi legtöbb, húsz bunyót rendeztek.
– mutatott rá Kovács Krisztián.
Négy székelyföldi harcos lépett ketrecbe a keceli gálán, közülük hárman megnyerték az összecsapásaikat. Yda Gabi visszavágón küzdött Kovács Kálmán ellen, ők az első székelyudvarhelyi gálán is összecsaptak, a székely bunyós pedig ezúttal még fölényesebben győzött.
Kovács Krisztián újra győzedelmeskedett a profi MMA 77 kilogrammos kategóriában, amelyben a bolgár Dimitrov Veszelint múlta felül.
A fiatalok mérkőzésein a marosvásárhelyi László Zalán a gála egyik legszebb bunyójával nyert, míg a székelyudvarhelyi Vécsi Hunor nagyot küzdött, de végül alulmaradt helyi ellenfelével szemben.
A sikeres magyarországi rendezvény után Kovács Krisztián megerősítette, hogy idén novemberben mindenképpen meg akarják szervezni a harmadik bunyós estét Székelyudvarhelyen. Reménykednek benne, hogy ez sikerül, és hamarosan neki is kezdenek az előkészületeknek, illetve a felkészülésnek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!