„A 84. helyen kezdtem az évet, és közben voltam 50. is” – értékelt az M1 aktuális csatornának.
„Nagyon sokat fejlődtem az új edzőim, Nagy Zoltán és Jancsó Miklós irányításával. Eleinte a szervámat akartuk feljavítani, most már sokkal nagyobb százalékkal ütöm be az első adogatásokat, és a meccseken könnyebben tudom hozni a szervagémjeimet, persze még van hova fejlődni. Magam sem számítottam arra januárban, hogy az Australian Openen megverem Denis Shapovalovot, de az a siker megalapozta az egész év hangulatát.
” – idézte fel ausztráliai élményeit.
Márciusban a magyar válogatott főként Fucsovics remeklésével 3–2-re legyőzte a belgákat a debreceni Davis Kupa-selejtezőben, ezzel bejutott az azóta jövő novemberre elhalasztott döntőbe.
„Fantasztikus hétvége volt, 1–2-vel fordultunk a páros után, és ha Balázs Ati akkor nem nyeri meg az egyéni meccsét, akkor most nem lenne miről beszélni. Mindig szerettem csapatban játszani, és egy álmom vált valóra azzal, hogy ott lehetünk a legjobbak között” – jelentette ki a 28 éves játékos, aki idén nyolcadszor lett Magyarországon a legjobb férfi teniszező.
A pandémia okozta leállás utáni folytatásról elmondta,
jólesett New Yorkban öt-hat hónap elteltével újra versenyeznie augusztusban.
„Ki voltam éhezve a játékra, ami látszik az eredményeimen is, nagyon jól szerepeltem Amerikában, kétszer is megvertem Grigor Dimitrovot. Aztán a Roland Garroson már az ötödik helyezett Danyiil Medvegyevet is sikerült legyőznöm, akitől előzőleg háromszor kikaptam. Utána hiába volt szettelőnyöm és adogattam a második szettért Andrej Rubljov ellen, elvesztettem a meccset, ezen azóta is sokat agyalok. Jó lett volna valahogy behúzni azt a mérkőzést, és elmondani, hogy Grand Slam-negyeddöntőt játszottam, de remélem, ez még be fog következni” – fejtette ki.
A célokról szólva a magyar éljátékos elmondta, 2021-ben a top 30-ba szeretne bekerülni, álma pedig a top 10-es tagság.
„Még nem tudjuk, jövőre mennyi versenyre kerül sor, valószínűleg a februárra áttolt Australian Open lesz az első tornám. Melbourne-ben kéthetes karanténnal kezdünk, közben napi öt órát edzhetünk majd, aztán jöhet a verseny” – tette hozzá Fucsovics Márton.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!