Három kategóriában rendezik a küzdelmeket az ázsiai megmérettetésen, ebből kettőben érdekeltek a székely sportolók. A világelső Györgydeák Apor és Ilyés Szabolcs az egyéni mellett párosban is játszanak, előbbi a magyarországi Blázsovics Ádám, utóbbi a lengyel Marek Pokwap oldalán.
A látványos környezetben, az óceán partján kialakított pályákon zajló versenyen pénteken reggel lejátszották a csoportmérkőzéseket az egéni versenyszámban. A Góbék játékosai remekül teljesítettek, hiszen Györgydeák Apor három győzelemmel csoportelsőként, Ilyés Szabolcs két nyert és egy vesztes meccsel a második helyről jutott tovább a szintén pénteken sorra kerülő nyolcaddöntőbe, ahová ezen a tornán a székelyudvarhelyi klubot képviselő Marek Pokwap, valamint a budapesti REAC SE színeiben Blázsovics Ádám is bekerült.
Frissítés
A legjobb tizenhat között is mind a négyen sikerrel vették a párharcukat, ráadásul szettveszteség nélkül nyertek és bejutottak a negyeddöntőbe. Györgydeák Apor már az elődöntőbe is kvalifikálta magát, miután nagyon simán, alig két pontot veszítve győzött a tunéziai Yassine Sahli ellen. Mellette Pokwap is diadalmaskodott honfitársával, Patryk Kaminskivel szemben, míg Ilyés és Blázsovics szombaton játszik a thaiföldi Boonkom Tipwong, illetve a francia Lionel Beyer ellen.
A páros kategória csoportmérkőzéseit és az egyenes kieséses szakaszt szombaton bonyolítják le, míg a négyes döntőt, akárcsak egyéniben, a vasárnapi játéknapon rendezik, ezekben várhatóan székelyföldi teqballos is érdekelt lesz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!