Hirdetés

Nagy szélben, hóviharban futott a Mont Blanc-on

Fazakas Bíborka a célban
Fotó: Facebook/VSKUdvarhely

2023. szeptember 01., 15:42

Több mint egy napot szaladt a világ egyik legnehezebb ultramaratonján a VSK Székelyudvarhely sportolója. Célba ért, már most megfogadta, visszamegy.

2023. szeptember 01., 15:42

Kedden éjszaka volt a rajt a franciaországi Chamonix-ből, ide is ért vissza az, aki teljesítette az UTMB (Ultra Trail du Mont Blanc), a világ egyik legerősebbnek számító ultramaraton TDS kiírását. A hegycsúcsok között 153 km-t, mintegy 10 ezer méter szintkülönbséget kellett teljesíteniük a benevezőknek.

Hirdetés

Erre vállalkozott a VSK Székelyudvarhely ultrafutója, Fazakas Bíborka. Karrierje során először tett próbát, hogy végigmenjen a több mint embert próbáló megmérettetésen. De nem feltétlenül az volt a célja, hogy csak ki legyen pipálva ez a verseny, hanem a legjobbak között zárjon. Az első öt hely valamelyikét, illetve a 25 órás időkülönbséget tűzte ki.

Szerdán reggel ért célba, 30 óra 39 perc és 8 másodperces ideje a nők között a 16. pozíciót jelentette, míg korosztálytában (40-44 év között) a 2. lett.

•  Fotó: Facebook/VSKUdvarhely Galéria

Fotó: Facebook/VSKUdvarhely

„Vagány volt. Elégedett vagyok, sok tapasztalatot szereztem. Amit elterveztünk az edzőmmel, azt végig követtem. Okosan, talán kissé visszafogottabban mentem végig.

Ítéletidő volt végig, hóviharok a csúcsokon, lefelé sár, dagonya. Az utolsó részében elfáradtam, sőt a félelem is utolért”

– vezette fel a Székely Sport megkeresésére Fazakas Bíborka a versenyt.

Hozzátette, az utolsó előtti hegyre felmenet már látta, hogy sok versenyzőt mentenek, fóliába tekernek a kihűlés miatt. „Nem a szintkülönbségekkel voltak a problémák, hanem fejben kissé elfáradtam. Az időjárás sem volt kegyes, a szép részekből semmit sem láttam, mert felhőbe volt borulva minden.

Lehet, hogy mehettem volna sokkal gyorsabban, főképp a lefelé tartó szakaszokon, de miután ez volt az első alkalom a Mont Blanc-on, így igazából nem tudtam, mire számíthatok.

Visszajövők jövőre, meglesz a 25 óra alatti időm”

– tette hozzá Bíborka.

Kifejtette, fizikailag jól van a versenyt követően – kicsi izomláza azért van –, rosszabbra számított. Sokat jelentett, hogy edzőjével, Lőrincz Olivérrel három pontnál is találkozott.

Hogy mit csinál az elkövetkezőkben? „Nem győzöm a válaszokat, annyian írnak, gratulálnak. Most elmegyek, kirándulok a Mont Blanc-on, mert nem láttam semmit belőle. Aztán kinézek magamnak még egy versenyt erre az évre” – felelte.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!