A szervezők mindenkit szeretettel várnak a Nagy dobás negyedik kiadására, hogy a meccs első találata után színes labdákkal fedjék be a játékteret.
Idén a teremhokisok csapattársuknak, Chelbezán Csabának gyűjtenek.
„Sajnálatos módon egy nagyon ritka, veleszületett rendellenesség szövődményeként Csaba kritikus állapotba került, egy vérér pattant el az agyában. Műtétek hosszú során van túl, viszont állapota pillanatnyilag is súlyos. Hosszú, fáradságos út előtt áll, felépülésének kulcsa a család, a barátok és az ismerősök kitartó támogatása. Csaba hosszú éveken keresztül tagja volt a székelyudvarhelyi gyeplabdacsapatnak, majd a Floorbulls gárdáját erősítette. Közösen a Floorbulls tagjaival kötelességünknek érezzük, hogy a lehető legtöbbet megtegyük azért, hogy mielőbb felépülhessen. Ehhez kérjük az önök támogatását is” – írják közleményükben a szervezők.
A színes labdákat jelképes összegért (egy darab öt lejbe, három darab tíz lejbe kerül) a helyszínen lehet beszerezni.
Akik nem tudnak megjelenni az eseményen, a támogatásra szánt összeget eljuttathatják az Areopolis Floorball Sportegyesületnek, csupán annyit kell tenniük, hogy kapcsolatba lépnek velük a 0743-691 096-os telefonszámon.
Tavaly több mint 1600 lej gyűlt össze a labdákért fizetett adományokból, az összeget pedig a homoródalmási Farkas Szilárd gyógyulásának elősegítésére ajánlották fel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!