A szakszövetség döntése értelmében visszavezették a tornarendszert a Szuperligában, aminek köszönhetően az alapszakaszt két tornával tudja le a nyolc gárda, ahol mindenki játszik mindenkivel.
„Elleneztük a tornarendszert, de sajnos süket fülekre találtunk. Nekünk ez nem felel meg, mert elutazunk és négy nap alatt lejátszunk hét meccset, ami nagyon húzós.
Azt mondták jobb, ha Bukarestben szervezik meg torna keretében, mert ez mindenkinek olcsóbb lesz, de meglátásom szerint nem sokat spórolunk rajta” – mondta el a Székely Sportnak Oláh-Székely Olivér, a Sepsi-SIC asztalitenisz-szakosztályának vezetője.
Hozzátette, hogy a módosítás miatt nem tudnak a szurkolók és a sportág kedvelői kilátogatni a hazai összecsapásokra, pedig tavaly is rendre népes közönség volt kíváncsi a megmérettetésekre, ráadásul befolyásolja a szponzorációt is. Az előző szezont a Bukaresti Steaua húzta be, azonban a szakosztály vezetője úgy látja, hogy idén gyengébb lehet a fővárosi alakulat.
„A tavalyhoz képest nem sokat változtak az erőviszonyok, nagyon erős játékosok nem csatlakoztak a csapatokhoz, sőt úgy vélem, hogy a Steaua gyengült, amelytől távozott egy meghatározó sportoló.
– vázolta fel a helyzetet Oláh-Székely Olivér.
Hangsúlyozta, hogy a hazai játékosok folyamatosan edzettek és készültek a szezonra, egy hete pedig már a teljes keret együtt gyakorol. A klub célja idén is az, hogy a legjobb négyben végezzen, azonban a dobogós helyezéseket is megcélozzák. A gárda Bukarestben kezdi meg a bajnokságot, péntektől hétfőig rendezik az első tornát.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!