Hirdetés

Minimális különbséggel nyert az udvarhelyi futsalcsapat

Az udvarhelyiek legjobbja a kapus volt
Fotó: Barabás Ákos

2018. november 04., 22:03

Nem játszott jól, de úgy tűnt, így is elégséges négy perc remekelés, hogy nyerjen. A végjátékban izgulnia kellett az FK Székelyudvarhelynek, azonban sikerült bezsebelnie mind a három pontot.

2018. november 04., 22:03

A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának hetedik fordulójában vasárnap este az FK Székelyudvarhely idegenben, a Gloria Buzău otthonában lépett pályára. Csak ránézésre volt könnyű dolga a székelyföldieknek.

Energikusan kezdett mindkét együttes. Míg az FK-nak az volt a célja, hogy a győzelemmel tartsa a lépést az élmezőnnyel, addig az ellenlábasa közelebb akart kerülni a rájátszást érő helyekhez. A két csapatot négy pont választotta el a tabellán.

Hirdetés

Az FK a Grigoraș – Szécsi, Mánya, Csoma, Miklós kezdősorral hozta játékba a labdát, a második négyes a Csala, Szőcs, Kedei, Hadnagy volt (pályára lépett még Bálint). Az első nagy lehetőség a Gloria előtt adódott, az oldallécet találták telibe, majd Grigorașnak kellett két ízben is védenie. Válaszképp Miklós és Szécsi tornáztatta meg a hazai hálóőrt.

Tíz perc elteltével teljesen kiegyensúlyozottá vált a játék képe, 0–0 az állás.

Nagyon gyorsan, már a 13. minutumban kigyűlt a csapathibája a Buzăunak. Ráadásul, az ötödik szabálytalanságnál Szécsi tíz méterről elvégzett szabadrúgásból a hálóba lőtt (0–1). Nyílt csatát vállalt fel a két gárda, így váltakozva jöttek a helyzetek, a 17. percben pedig az egyenlítés, egy távoli bombát akasztottak a bal alsóba (1–1).

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az újonc nem ijedt meg a sokkal tapasztaltabb ellenféltől, az első félidőben többet támadott, ennek az eredménye is lett: az eredményjelző döntetlent mutatott a szünetben.

A második felvonásban is folytatódott a szoros játék. Annyi különbséggel, hogy az elején az udvarhelyiek alakítottak ki veszélyesebb helyzeteket. Ezek viszont rendre kimaradtak.

Félóra elteltével rázta meg magát az FK, gyönyörű akciók révén kétszer zörgette meg a Gloria hálóját. Előbb Szécsi készítette le Miklósnak a labdát, aki hat méterről bespiccelte, majd Mánya tálalta Szécsinek nagyon jó ütemben a játékszert, és az FK csapatkapitánya közelről nem hibázott (1–3).

Csala találata megnyugtató volt. 1–4-nél úgy festett, négy perc alatt eldöntötte a pontok sorsát az FK Székelyudvarhely.

Csakhogy a hazaiak nem estek össze, a végjátékban szerzett két góllal felzárkóztak, a 38. percben 3–4-re módosították az állást. Az utolsó támadásoknál nagyon kellett figyelnie az FK-nak, végül kivédekezte a rohamokat.

Nyert, ennél több pozitívumot nem hozott a meccs a Jakab Zoltán által irányított gárdának. A folytatásban sokkal több kell, november 7-én, szerdán 18 órától a városi sportcsarnokba a Dunărea Călărași érkezik.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 7. forduló:
Gloria Buzău–FK Székelyudvarhely 3–4 (1–1),
az FK gólszerzői: Szécsi Barna (13., 31.), Miklós Tamás (30.), Csala Zsolt (34.).

További mérkőzések:
Csíkszeredai Imperial Wet–Bukovina Vicov 13–4 (8–2)
Galaci United–Temesvári Informatica 3–1 (0–1)
Dunărea Călărași–Dévai Autobergamo 3–3 (2–0)
Jászvásári Poli Futsal–Kolozsvári Clujana – hétfő, 16 óra

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Csíkszeredai Imperial Wet 18 14 1 3 116–47 43
2. Dévai Autobergamo 18 13 3 2 126–39 42
3. Galaci United* 17 14 1 2 91–35 40
4. Dunărea Călărași 17 10 3 4 85–44 33
5. Temesvári Informatica 18 9 4 5 84–47 31
6. FK Székelyudvarhely 18 8 3 7 105–73 27
7. Jászvásári Futsal Poli 18 5 1 12 50–76 16
8. Gloria Buzău 18 4 1 13 46–99 13
9. Kolozsvári Clujana 18 1 2 15 44–157 5
10. Bukovina Vicov 18 1 1 16 54–184 4
*Galaci United büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!