Mészáros Balázs és Koncz Nimród is többször felállhattak a dobogóra, de ugyanakkor több dobogó közeli helyezést is elértek. A felnőtt mezőnyben Mészáros Balázs két ezüstérmet (200 m mell, 50 m mell) és egy bronzot (400 m vegyes) szerzett, míg a 15-16 éves korosztányban versenyző Koncz Nimród három második (50 m hát, 200 m vegyes, 400 m vegyes) és egy harmadik helyet (200 m hát) tudhat magáénak.
Az idei Hód Kupa rangos úszóverseny volt, hiszen a múlt hétvégi megmérettetésen olyan bajnokok vettek részt rajta, mint az olimpiai bajnok Milák Kristóf, vagy Kós Hubert, illetve Márton Richárd – ismertette Bartalis Károly. Kiemelte, így örömmel tölti el, hogy a két sportoló megállta a helyét és az érmeken kívül még több negyedik és ötödik helyezést is elértek.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!