Az alpesi világkupa-sorozat kanadai állomásán az MTK csíkszeredai születésű sízője péntek estére a 18-as rajtszámot kapta, de nem a tervezett sorrend szerint tudott lejönni, mivel közvetlenül előtte az amerikai Lindsey Vonn bukott, ezért percekre megszakították a versenyt.
Csakhogy közben Miklós Edit már elindult, de megállították. A magyar síző végül csak jóval később jöhetett le a pályán, s akkor lényegesen elmaradt a bő élcsoport tagjainak eredményétől, és csak a 44. helyen végzett.
Szombaton késő este a magyar versenyző újra a 18-as rajtszámmal indult, és 14. lett, értékes világkupapontokat szerzett. Lake Louise-ban az első lesiklást az osztrák Cornelia Hütter nyerte, a másodikon pedig az amerikai Mikaela Shiffrin érte el az legjobb időeredményt.
„Izgalmas hétvégén vagyok túl. Volt egy sárga zászlós futamom, egy esés, útban a rajthoz, izomhúzódás, egy kizárás, poggyászelhagyás, repülőkésés, ködös pálya, két gyenge futam és egy szuper 14. hely lesiklásban. De minden jó, ha vége jó!” – írta Facebook-oldalán a csíki versenyző.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!