Hirdetés

Mijovic győzelmet érő blokkolása

Fotó: Haáz Vince

2017. október 14., 12:43

Megszerezte első győzelmét a férfi kosárlabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi Maros KK: a Nemzeti Liga 2. fordulójának pénteki mérkőzésén végig kiélezett és fordulatos küzdelemben felülmúlta a SCM U Craiovát. A győzelemhez jelentősen hozzájárult a szerb Milivoje Mijovic meccsvégi blokkolása, amely döntőnek bizonyult.

2017. október 14., 12:43

A Maros KK első hazai bajnoki mérkőzésén rögtön ünnepelt a ligeti Sportcsarnok viszonylag nagyszámú közönsége, hiszen kedvenceik a rájátszásba jutásért egyik közvetlen ellenfelükkel szemben nyertek, amelynél Goran Martinic ezúttal riválisként tért vissza a Dzsungelbe és csapatának egyik legjobbja volt.

Rendkívül kiegyenlített összecsapás kerekedett, ezt jól jelzi, hogy hatszor mutatott döntetlen állást az eredményjelző, és tizennyolcszor változott a vezető csapat kiléte, ráadásul egyik fél sem tudott hat pontnál nagyobb előnyt kialakítani. 

Hirdetés

Akárcsak a Galacon elveszített kiszálláson, a találkozó első részében ismét Deven Mitchell remekelt a vásárhelyieknél. Ekkor a lendületesen játszó amerikai (aki ismét a legeredményesebb volt) a labdaszerzések terén is jeleskedett. Ennek ellenére nem tudták megtartani előnyüket a házigazdák, szünetben a Craiova egy ponttal vezetett.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Pihenő után még inkább hátrányba kerültek a Tigrisek, de az előző meccsekhez képest ezúttal jól bírták a hajrát, és a kiválóan teljesítő Jonathan Person kosarával megszerezték a vezetést. 

A mérkőzés döntő pillanata öt másodperccel a vége előtt következett be: a vendégeknél Samuels előtt adódott lehetőség visszavenni az előnyt, de az egész találkozó során 12 lepattanóig jutó Milivoje Mijovic hatalmas blokkja megakadályozta őt ebben.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Ezután a Maros KK két svédje, Dino Pita és Person értékesített büntetődobásaival a Tigrisek bebiztosították szezonbeli első győzelmüket, a végén pedig a szurkolóktól zengett számukra a jól megérdemelt „Szép volt, fiúk!”. 

Megterhelő mérkőzésen van túl a marosvásárhelyi együttes, amely viszont most bebizonyította, hogy képes megfelelően kezelni a nehéz helyzeteket.

A következő fordulóban újabb kemény ellenfél következik a Maros KK számára, mivel szombaton 20 órától (élőben a Digi Sporton) a Bukaresti Steaua otthonában játszik.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, 2. forduló, ligeti Sportcsarnok, 800 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–SCM U Craiova 78–75 (19–15, 15–20, 19–20, 25–20) 
Maros KK: Mitchell 16 (1x3), Person 15 (1x3), Pita 15 (1x3), Mladenovic 12, Mijovic 8 (1x3), Stăncuț 4 (1x3), Sánta 4, Borșa 2, Steff 2. Edző: Szászgáspár Barnabás.
SCM U: Sirisevic 17 (3x3), Martinic 15 (1x3), Samuels 13, Paasoja 10 (2x3), Vârnă 6, Novak 4 (1x3), Kikos 3 (1x3), Watson 3, Orbeanu 2, Berceanu 2. Edző: Rami Hadar.
Vezették: Ciprian Stoica (Nagyszeben), Mircea Șerban (Pitești), Costin Bogdănescu (Bukarest).

További mérkőzések:
Temesvári Timba–Kolozsvári U-BT 72–75 (22–13, 16–19, 16–11, 18–32)
Nagyszebeni CSU–Bukaresti Steaua – szombat, 17 óra
Galaci Phoenix–Jászvásári Politehnica – szombat 19.00
BCM U Pitești–Temesvári BC – vasárnap 20.00
Bukaresti Dinamo–Nagyváradi CSU – hétfő 13.00.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!