Hiányos kerettel vágott neki a találkozónak a házigazda együttes, ugyanis a kézilabda Európa-bajnokságon szerepel a csapat fehérorosz kapusa, Vjacsaszlav Szaldacenka, és jobbszélsője, Makszim Baranau is.
Bár együttesével kiesett a kontinensviadalról Vilovszki Uros, a magyar válogatott beállósa és Dragan Djukics, a montenegrói nemzeti együttes szövetségi kapitánya, még nem tértek vissza a klubhoz. Buzogány Barna viszont csatlakozott a kerethez – a kapus a román ifjúsági válogatottal az elmúlt napokban Nagybányán vett részt egy felkészülési tornán.
Szadovij kivételével a többiek viszont jelen voltak a találkozón, és mindenki játéklehetőséget is kapott.
Ahhoz képest, hogy csak barátságos mérkőzés volt, rengeteg udvarhelyi szurkoló ellátogatott a sportcsarnokba, több mint hatszázan nézték meg a találkozót.
Djukics távollétében Kuzmanoszki vette át az udvarhelyi csapat irányítását, így amellett, hogy játszott, az utasításokat is ő osztotta ki társainak.
Da Rosa védte az udvarhelyiek hálóját az első félidőben, Buzogány pedig a másodikban. Mindketten jól teljesítettek. A túloldalon pedig Varó Lajos mellett (korábban az SZKC-nál is játszott) egy ismerős név állt be a kapuba, mégpedig Ionuț Irimuș, aki korábban a Bukaresti Dinamónál „őrködött”. Sajtóinformációk szerint a fővárosiak pénzügyileg nem állnak a helyzet magaslatán, lehet hogy nagyon meggyengül a csapat a téli szünetben.
Jól kezdték a mérkőzést a hazaiak, három góllal is elhúztak az elején, és egy percig sem engedték ki kezükből az irányítást. Szünetben csak kettővel vezetett az SZKC, a második játékrészben pedig hattal is elhúzott, de több hiba is becsúszott a támadásban, így a Potaissa mindig felzárkózott. Egyenlíteni azonban nem tudott a tordai gárda, végül pedig 34–30-ra nyert a KC.
A találkozón az udvarhelyiektől Andrei Mihalcea volt a legeredményesebb, összesen 12 gólt dobott.
Szombaton a két vendégcsapat mérkőzik meg egymással, vasárnap délben pedig az udvarhelyiek és a CSM Focșani összecsapásával ér véget a tesztmeccsek sora.
Férfi kézilabda, felkészülési torna, székelyudvarhelyi sportcsarnok:
Székelyudvarhelyi KC–Tordai Potaissa 34–30 (18–16),
a hazaiak gólszerzői: Mihalcea 12, Szőke és Tálas 6–6, Balázs, Csog, Ghiță és Kuzmanoszki 2–2, Dragas és Fekete 1–1.
Hétméteresek: 7/6, illetve 2/1.
Kiállítások: 10 és 4 perc.
További program: szombaton 17 órától Tordai Potaissa–CSM Focșani és vasárnap 12 órától Székelyudvarhelyi KC–CSM Focșani.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!