Gyimesfelsőlokon a Sport-All Kupán az 1999 és 2010 közötti korosztálynak indítottak lesikló futamokat. Összesen öt aranyat, ugyanennyi ezüstöt és két bronzérmet nyertek a gyergyói gyerekek.
Borszéken a Borvíz Kupán hétszer állhattak fel a dobogó legfelső fokára az ISK tanítványai, háromszor a másodikra, míg kétszer a legalsóra.
Múlt héten rendezték Máramaros megyében a Felsőbánya Kupát, ahol óriás műlesiklásban és műlesiklásban is összemérték tudásukat a versenyzők.
Habár az országos versenyen jóval erősebb volt a mezőny, így is számos dobogós helyezést értek el a Gyergyószentmiklósi ISK sízői.
Óriásműlesiklásban a 2004–2005-ös korosztályban Balázs Szabolcs és Lőrincz Eszter is bronzérmes lett, míg a 2000–2001-esek között Kémenes Noémi állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Műlesiklásban Balázs Szabolcs volt a legsikeresebb, aki első lett a 2004–2005-ös korosztályban. Keresztes Előd a 2002–2003-asoknál a második lett. Kémenes Noémi és Zöld Róbert a kisifjúságiak és az ifjúságiak között is eredményes volt. Noémi egy ezüstöt és egy bronzot, Róbert két ezüstöt szerzett. A 2006-os születésűek mezőnyében Kémenes Dorka lett harmadik.
A Gyergyói Sportegylet sízői is versenyeztek az elmúlt időszakban. Az egyesület részéről azonban nem kaptunk eredményeket.
Sport-All Kupa alpesi síverseny Gyimesfelsőlok
1999–2001-es korosztály (fiúk, illetve lányok): 1. Zöld Róbert, illetve 2. Miklós Eszter. 2002–2003: 1. Vargyas Szilárd, 2. Vargyas Adorján, 3. Keresztes Előd, ill. 1. Lőrincz Eszter. 2004–2005: 1. Balázs Szabolcs, 2. András Tibor, ill. 2. Saitoc Bernadett. 2006–2007: 2. Miklós Levente, ill. 3. Kémenes Dorka. 2008–2010: 1. Török Kristóf.
Borvíz Kupa, Borszék
1999–2001: 1. Zöld Róbert, ill. 1. Kémenes Noémi, 3. Benedek Boglárka. 2002–2003: 1. Bencze Márton, 2. Keresztes Előd, 3. Vargyas Szilárd, ill. 1. Lőrincz Eszter. 2004–2005: 1. Balázs Szabolcs, 2. András Tibor, ill. 1. Saitoc Bernadett. 2006–2007: 2. Miklós Levente, ill. 1. Kémenes Dorka.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!