A fiatal bokszoló a Zsilvásárhelyen megrendezett ifjúsági országos bajnokságon, az U16-os korosztály 50 kilogrammos súlycsoportjának döntője után állhatott fel a dobogó második fokára. A versenyen mellette még ketten, Csiki Róbert és Tóth Szabolcs léptek szorítóba a gyergyóiak közül.
Ők bizonyítottak, az pedig, hogy a megosztott pontozások után kinek a kezét emelik magasba, mindig a bírókon múlik. Emelt fővel jöhettek le a ringből a mérkőzéseik után. Jó úton haladunk” – fogalmazott Huszár Árpád edző, aki elégedett volt a látottakkal.
Az edző köszönetet mond Tódor Lorándnak, a csíkszeredai Bene Regaz SE vezetőjének, amiért lehetőséget adott arra, hogy az egyesület színeiben versenybe szállhassanak a EGÖSK sportolói is.
A gyergyóiak ugyanis eredetileg nem is tervezték azt, hogy részt fognak venni a romániai bajnokságon.
A magyarországi versenyrendszerben szerettek volna szerepelni, de ezt a vírushelyzet miatt bevezetett korlátozások megakadályozták.
Az adott helyzetben egy sportoló, a 60 kilogrammosok mezőnyében induló Csiki Róbert léphet kötelek közé a hétfőn kezdődött Junior és Ifjúsági Ökölvívó Magyar Bajnokságon Debrecenben.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!