Hirdetés

Megvan a Kereszthegy első győzelme

Az Inter Gyergyó rég ünnepelhetett utoljára győzelmet. A Kereszthegy viszont nyerni tudott. Archív
Fotó: Gergely Imre

2017. november 05., 20:39

Megszerezte első győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó 2. Ligában. A 7. fordulóban a Segesvári Pro Tineret vendégeként tudott nyerni. Az Inter Gyergyónak ellenben csalódottan kellett hazatérnie Észak-Moldvából.

2017. november 05., 20:39

A sors visszaadta a remetei csapatnak azt, amit egy hete elvett. Akkor hazai pályán, gólzáporos meccsen az utolsó percekben vesztek el a pontok, most azonban sikerült felülkerekedni az ellenfélen. A Segesvári Pro Tineret vendégeként játszottak a remeteiek, azaz a rangsor utolsó előtti helyezettjéhez látogatott a sereghajtó.

Nem voltak túl jók az előjelek a Kereszthegynél, több meghatározó játékos nem tudott elutazni a találkozóra, így a fiatalok bizonyíthattak. Bizonyítottak is.

Hirdetés

Amellett, hogy a játékban fejlődtek, megmutatták, képesek irányítani, a maguk javára fordítani a meccset. A segesváriak lőtték az első gólt, de ez nem zavarta meg a Kereszthegy legényeit, szünetben már a remeteiek vezettek 4–2-re. A házigazdák azonban a második játékrész elején egyenlítettek. Innen újabb fordulatok jöttek, 7–5-ös remetei vezetés után lett 7–7, majd 9–7 a Kereszthegynek. Ebből a segesváriak még faragtak, de a remetei csapat kivédekezte az utolsó perceket, és 9–8-as győzelmet aratott.

Ez volt a remeteiek első sikere a másodosztályos futsalbajnokságban.

A fiatalok megérdemlik az elismerést, a 17 éves Balázs István három gólt lőtt, de ismét kiemelkedőt nyújtott a veterán edző-játékos Alin Doltea, aki hat találattal járult hozzá a győzelemhez. 

Nem ment az Internek Bukovinában

Azt már tudni lehetett, hogy nem lesz könnyű dolga az Inter Gyergyónak, ugyanis a vendéglátó Bukovina Vîcov hazai pályán minden játékosára számíthat, s az elmúlt évek során a bajnokság legjobbjaitól is számos esetben rabolt pontokat. A szombat délutáni találkozón a Vîcov szerezte meg a vezetést. A gyergyói válasz nem váratott sokat magára, az Inter egyenlített, majd hosszú perceken keresztül sikerült megfékezni az igencsak gyors, technikás hazaiak próbálkozásait.

Ünnepre készül az Inter

A bajnokságban most szünet következik, két hét múlva pedig, november 18-án a segesváriakat fogadja az Inter. A gyergyói csapat azon a hétvégén szurkolóival és szimpatizánsaival szeretné megünnepelni a csapat fennállásának 15. évfordulóját.

A gólcsendet végül így is a Bukovina törte meg. Az első félidő 15. percében már két góllal elhúztak, az Inter részéről pedig nem sikerült újabb találatot elérni.

Egyéni akcióik során még kétszer voltak eredményesek a házigazdák, így a szünetben 5–1-es hazai vezetés állt az eredményjelzőn.

A második játékrészre rögtön az elején vészkapussal ment ki az Inter Gyergyó. Valószínűleg jobb lett volna így kezdeni a találkozót, ugyanis a Bukovina védői nem remekeltek ezen taktika kivédekezésében. Ezt kihasználva sikerült lefaragni a hátrányból, s noha a játékszer a félidő nagyobb részében a gyergyóiaknál volt, a gólszerzésben gyengélkedtek. Számtalan alkalommal csattantak el lövések a bukovinaiak kapufáján, amikor pedig nem a „lécek” mentettek, akkor a hazai hálóőr mutatott be bravúros védéseket.

A  második félidő eredménye pedig döntetlen volt, összesítésben azonban négygólos vereséget szenvedett a gyergyói gárda. A mérkőzést egyébként a helyszínen nézte meg a Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Răzvan Burleanu is.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 7. forduló:
Bukovina Vîcov–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó 7–3 (5–1),
a gyergyói gólszerzők: Berecz Norbert, Péter András és Polgár Nándor.

Segesvári Pro Tineret–Gyergyóremetei Kereszthegy 8–9 (2–4)
a Kereszthegy gólszerzői: Alin Doltea 6, Balázs István 3.

További eredmények: 
Fortius Buzău–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț 3–2 (2–1)
Kolozsvári Clujana–Kézdivásárhelyi KSE 12–2 (8–0)
Brassói Colțea–Luceafărul Buzău 6–8 (1–2)
Dévai West–Nagyváradi Dinamo Leonardo – kedd, 19 óra

Ranglista:
1. Kolozsvár 21 pont (65–24-es gólkülönbség)
2. Brassó 18 (50–25)
3. Kézdivásárhely 15 (43–35)
4. Fortius 12 (30–21)
5. Luceafărul 12 (19–30)
6. Futsal Ceahlăul 9 (42–31)
7. Déva 9 (22–40/-1 meccs)
8. Vîcov 6 (44–37)
9. Inter Gyergyó 6 (26–42)
10. Nagyvárad 4 (22–34/-1 meccs)
11. Kereszthegy 3 (30–55)
12. Segesvár 1 (20–46)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!