Hirdetés

Megszűnhet az egyéni asztalitenisz-világbajnokság

Szőcs Bernadette az egyéni vébénél is rangosabb megmérettetésen bizonyíthat a jövőben?
Fotó: Facebook/Szőcs Bernadette

MTI
2020. április 13., 11:20

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) az egyéni világbajnokságok megszüntetését és egy új versenysorozat létrehozását fontolgatja.

MTI
2020. április 13., 11:20

Steve Dainton, az ITTF ügyvezetője vasárnap felidézte, hogy szövetségük nemrégiben létrejött részlege, a WTT új sorozat megalapítását tervezi. A Grand Smashes (Nagy Lecsapások) elnevezésű, rendkívül rangos versenynek évente három-négy állomása lenne.

„Ezek az események ugyanolyan jelentősek lennének, mint az egyéni világbajnokság, vagy még jelentősebbek. Márpedig amennyiben évente három-négy ilyen tornára sor kerül, akkor túlzottan sűrűvé, zavarossá tesszük a versenynaptárt, ha megtartjuk az egyéni vébét is” – magyarázta Dainton. Hozzátette, ezek eredményei alapján egyéni világbajnokokat is hirdethetnek.

Hirdetés

Az ügyvezető rávilágított, a Grand Smashes-tornákkal sokkal több emberhez juthatna el a sportág, mint a kétévente egyszer sorra kerülő világbajnoksággal.

Egy-egy ilyen viadal tíz napig tartana, a főtáblán a férfiaknál és a nőknél is 64 játékos szerepelne, a pénzdíj pedig elérhetné a hárommillió dollárt is.

Az ITTF 2003 óta minden páratlan évben rendezi az egyéni, a páros esztendőkben pedig a csapat-világbajnokságot. A nemzetközi szövetség a kereskedelmi tevékenységgel és versenyszervezéssel foglalkozó WTT létrehozását márciusban jelentette be, és már akkor nyilvánosságra hozta, hogy a jövő évtől változni fog a versenyrendszer.

Dainton szerint a csapat-vb és az olimpia asztalitenisz-versenyeinek lebonyolítása továbbra is az ITTF hatáskörében maradna, hogy a WTT kizárólag az egyéni tornák fejlesztésére összpontosíthasson.

A nemzetközi szövetség a hét elején tovább halasztotta az eredetileg márciusra, majd júniusra kiírt csapat-világbajnokságot, amelynek a dél-koreai Puszan a házigazdája. Az új lehetséges dátum a szeptember 27. és október 4. közötti időszak. Az ügyvezető közölte, számításaik szerint a nemzetközi versenynaptár csak 2022-re fog helyreállni a koronavírus-járvány okozta halasztások és törlések után.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!