A szerb legfelső osztályból érkezett 22 éves játékos vasárnap már edzésbe állt az udvarhelyi edzőteremben. Cservik Krisztián az előző szezonban az Adai Mlinprodukt együttesét erősítette, a tavalyi szezonban a csapatbajnokság ötödik helyén végzett csapatával, Cservik 60 százalékos győzelmi mutatóval zárt.
Párosban a szintén vajdasági Katiccsal három éve nem talált legyőzőre szerb bajnoki mérkőzésen, egyéniben pedig a legjobb tíz szerb játékos között tartják számon. Többször volt vajdasági bajnok, valamint számos nemzetközi tornán is a dobogóra állhatott már.
– mondta György István edző.
Az ISK-FSK asztaliteniszesei napi két edzéssel intenzíven készülnek az új szezonra, augusztus végén az A és B divíziós csapatok számára már elkezdődik a bajnokság, szeptemberben pedig a szuperligás alakulat is bemutatkozik a román legfelső ligában.
A Székelyudvarhelyi ISK-FSK végleges kerete: György István edző-játékos, Fejér-Konnert András, Kádár Tibor, Tamás Szabolcs és Cservik Krisztián.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!