A marosvásárhelyi úszó az elmúlt három évben a houstoni egyetem színeiben versenyzett, most az UNI-Győr Úszó SE tagjaként 1:07.50 perces idővel nyert, ezzel az olimpiai bajnok legenda, Kovács Ágnes a sydneyi ötkarikás játékok előfutamában úszott 1:07.79 perces idejét javította meg. Ez az idő nem sokkal marad el az olimpiai szinttől (1:06.79).
A Duna Arénában magyar országos bajnoki címet szerző Fángli Henrietta a futam után elmondta, rendkívül hálás a győri klubnak a lehetőségért, és ezzel a teljesítménnyel egy gyerekkori álma vált valóra.
Testközelből láthattuk, milyen, amikor valósággal ütik-rúgják egymást a sportolók egy ketrecben, teszik ezt természetesen szabályos keretek között. Ilyen volt az első székelyföldi MMA-gála, a Hargita Fight Night. Élménybeszámoló.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!