Hirdetés

Megállíthatatlan volt az Ilyés–Lázár teqballpáros Luxemburgban

Ilyés, Puyol és Lázár. Mindannyian élvezték a teqballgálát
Fotó: Facebook

2017. október 01., 19:34

A budapesti teqballvilágkupa után szeptember 29–30-án Luxemburgban rendezték meg a sportág második nagy nemzetközi eseményét, a Teqball All Stars Cupot.

2017. október 01., 19:34

Nagy várakozás előzte meg a gála fő mérkőzését, az európai döntőként beharangozott Magyarország–Románia összecsapást. Románia színeiben a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team két játékosa – Lázár Zsolt és Ilyés Szabolcs – nagyszerű sikert aratott az egyszettes villámmérkőzésen, és 12–5 arányban felülmúlta Magyarország legjobbjait.

Már pénteken kezdetét vette a luxemburgi gála, ugyanis zárt körű teqballpartira került sor, amelyre a gálán részt vevők, illetve a szervezőcsapat mellett a sportág nemzetközi hírvivői, mint Ruud Gullit, Carles Puyol és Robert Pirès egykori sztárfutballisták is hivatalosak voltak – Luis Figo végül nem tudott megjelenni.

•  Fotó: Facebook Galéria

Fotó: Facebook

Hirdetés

Szépen dekorált, hangulatos helyszínen rendezték a partit, a teqballasztal strandhomokba volt helyezve, a játéktér különböző fénytechnikákkal volt megvilágítva.

A kora esti órákban a magyarországi, valamint a székely teqballosok bemutatót tartottak, amit szemmel láthatóan Puyol is nagyon élvezett, majd ő maga is nagy előszeretettel próbálta ki a játékot.

Az est további részében táncelőadások, énekes produkciók és tűzijáték emelte a rendezvény színvonalát.

Szombaton délben a gála szereplőinek már a helyszínen kellett lenniük, ugyanis részletes előkészületekre, illetve főpróbára került sor. A székely fiúknak a gálát megelőző órákban volt lehetőségük gyakorolni.

Majd érkeztek a sztárvendégek – Ruud Gullit, Carles Puyol, Robert Pirès, Simão Sabrosa, Nuno Gomes, William Gallas, Christian Karembeu –, akik két órán át önfeledten teqballoztak, sokszor nagyon hosszú és látványos labdameneteket játszva.

A rendezvény 19 órakor a sztárok bemelegítésével kezdődött, majd egy 2x15 perces bemutatómérkőzést játszottak. A Carles Puyol és a teqball feltalálója, Borsányi Gábor által alkotott narancs csapat diadalmaskodott 10–6 arányban. A minifutball után következett a júniusi teqballvilágkupa egyes döntőjének visszavágója, ahol a nyáron is győztes Blázsovics Ádám 12–6 arányban győzött. Az est további részében ugróköteles bemutatót, táncelőadást, illetve a sztárok teqballmérkőzéseit láthatta a luxemburgi közönség.

Ilyés, Nuno Gomes és Lázár a páros meccs után •  Fotó: Facebook Galéria

Ilyés, Nuno Gomes és Lázár a páros meccs után
Fotó: Facebook

A fő mérkőzés félórás csúszással kezdődött, romániai színekben az Ilyés–Lázár duó állt asztalhoz, Magyarországot pedig a Varga–Imreh páros képviselte.

A meccs nagyszerűen kezdődött a székelyek számára, hiszen az ellenfél szerváit Ilyés kiválóan tudta fogadni, és így felkészítette a labdát Lázárnak, akinek lecsapásai mind pontot értek.

A székelyek elhúztak 4–0-ra, majd a piros mezes magyarok felzárkóztak 4–3-ra. Ezután viszont nem volt megállás, Lázár sorban vitte be pontot érő erős csapásait, így perceken belül 9–3 lett az eredmény. A végén még két pontot tudtak szerezni a magyarországiak, a meccset pedig 12–5-ös győzelemmel zárta az Ilyés–Lázár páros.

•  Fotó: Facebook Galéria

Fotó: Facebook

A júniusi világkupa páros teqballversenye után tehát ismét győzni tudtak a székelyek, így az eddigi két nagy nemzetközi teqballverseny mindegyikéről elhozták az első helyezettnek járó serleget. A gála éjfélre ért véget, majd az egykori sztárfutballisták társaságában közös záróparti következett.

Nagyon fényűző, egykori sztárfutballistáktól hemzsegő gálán vagyunk túl. Carles Puyol nagyon barátságos volt, és a többiek is mind közvetlen módon viselkedtek velünk. Külön öröm számunkra, hogy fellépésünk is kiválóan sikerült, meglepően könnyen tudtuk behúzni mérkőzésünket a kiváló magyarországi páros ellen. Igyekszünk továbbra is magas színvonalon teqballozni és a következő nemzetközi versenyekről kiemelkedő eredményekkel hazatérni

– mondta Lázár. Ilyés hozzátette, hogy szerinte a sztárok meghívása nagyszerű ötlet volt, ugyanis szemmel láthatóan nagyon élvezték a teqballozást, és valószínűleg hamarosan az ő kertjükben is megtalálható lesz egy teqboard.

„Lenyűgöző volt a gála, nehéz szavakba önteni azokat a táncos és énekes produkciókat, amik a zárt körű partikon és a gálán voltak láthatók. A sztárok jelenléte volt a legnagyobb élmény, többször is gratuláltak a sikereinkhez” – nyilatkozta Koffol Gábor, a Góbék Teqball Team csapatmenedzsere.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!