Minimális előnnyel várta a csütörtök esti ciprusi összecsapást a kolozsvári együttes, miután egy héttel ezelőtt hazai pályán több, mint egy félidőt emberhátrányban játszva 1–0-ra győzött.
Határozottabban kezdett a házigazda, amely az elején két nagy helyzetet is kihagyott, míg a kolozsváriak Camora távoli lövésével veszélyezettek.
Aztán az első félidő közepén túl rövidzárlat keletkezett a CFR védelmében, a Páfosz pedig ezt kihasználva három perc alatt két gólt is szerzett:
előbb Keita rossz passzát követően találtak be, majd szabadrúgás után lőttek a hálóba.
A szünet előtt megvolt a lehetősége a szépítésre Dan Petrescu csapatának, azonban Bîrligea lövését hárította a ciprusi kapus.
Térfélcsere után még nehezebb helyzetbe hozta magát a CFR,
Boben szabálytalansága miatt ugyanis a Páfosz büntetőhöz jutott, ebből pedig gyorsan háromra növelték a különbséget.
Az újabb bekapott gól megfogta a vendég együttest, amely teljesen tehetetlen volt támadásban, és a végéig egyetlen komoly helyzetet sem tudott kialakítani, mindössze Kamara jelentett némi veszélyt, de blokkolták a lövését.
Az eredmény már nem változott, a Kolozsvári CFR tavalyhoz hasonlóan idén sem jutott be a harmadik számú európai kupasorozat csoportkörébe.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!