Hirdetés

Medicina: a címvédő otthonában kezdenek

Nem kedvezett a szerencse a sorsolásnál a vásárhelyieknek, rögtön a nyitókörben Balázsfalvával találkoznak
Fotó: Facebook.com/Alba Blaj

2017. június 08., 16:17

Kisorsolták az élvonalbeli női röplabda-bajnokság (A1 osztály) 2017/2018-as új idényének, illetve a Román Kupa első fordulójának párosításait.

2017. június 08., 16:17

A hazai röplabdaszezon csak október első felében kezdődik, a sportági szövetség „hagyományaihoz” igazodva azonban minden évben nagyon korán, már a nyár elején elkészíti az új bajnoki idény, illetve a kupasorozat fordulóinak beosztását. Az ősszel kezdődő bajnokságban az előző évekhez hasonlóan ismét tizenkét csapat vesz részt,

a kiesett Galaci CSU és a SCM U Craiova helyét az osztályozós tornán feljutó Temesvári Agroland és a Kolozsvári U veszi át.

Hirdetés

A bajnokság lebonyolítási rendszere is változatlan marad, az oda-, és visszavágó alapú, huszonkét fordulót tartalmazó alapszakasz után két részre oszlik a mezőny: a hatcsapatos csoportokban a bajnoki címért, illetve az európai kupaszereplésért küzdenek a felső- és a kiesés elkerüléséért az alsóházban.

A Marosvásárhelyi Medicina október közepén a bajnoki címvédő Balázsfalvi Alba otthonában kezdi a pontvadászatot, majd első hazai mérkőzését a SCM Piteşti ellen játssza, a két újonccal pedig az 5., illetve a 9. fordulóban találkozik. A bajnoki rajtot megelőzően egy héttel a Román Kupa első körének számító nyolcaddöntős párharcokat rendezik, a Medicina ellenfele idegenben az az Unic Piatra Neamț lesz, amely egyes információk szerint nagy anyagi gondokkal küszködik, és kérdéses a részvétele az új kiírásban. Helyét az osztályozón harmadik helyet elért Bukaresti Rapid venné át.

Bármelyik csapattal is játszanak a marosvásárhelyiek, továbbjutásuk esetén lehetetlen dolguk lesz a negyeddöntőben, ugyanis a kupában is címvédő Balázsfalvi Alba (játék nélkül továbbjut az első körből) vár rájuk, a párharc ebben a szakaszban már oda-visszavágós rendszerben zajlik.

A marosvásárhelyi együttes mérkőzéseinek sorrendje a bajnokság odavágóin (1–11. fordulók): Balázsfalvi Alba–Medicina, Medicina–SCM Piteşti, Bákói Ştiinţa–Medicina, Medicina–Bukaresti CSM, Temesvári Agroland–Medicina, Medicina–Jászvásári Penicilina, CSM Târgovişte–Medicina, Medicina–Bukaresti Dinamo, Kolozsvári U–Medicina, Unic Piatra Neamț–Medicina, Medicina–Lugosi CSM.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!