Hirdetés

Ismét alulmaradt a szerbekkel szemben, ezüstérmes a magyar vízilabda-válogatott

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezüstérmesként zárt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 10–7-es vereséget szenvedett a házigazda és olimpiai bajnok szerb csapattól.

MTI
2026. január 25., 23:07

Az Eb-k történetének két legeredményesebb csapata a középdöntős küzdelmek során már találkozott egymással, egy hete a hazaiak 15-14-re nyertek.

Mindkét gárda kihagyott emberelőnnyel kezdett, a második magyar fórt viszont Vigvári Vendel már a hálóba húzta. Lukic lövéséről lemaradtak a blokkok, a másik oldalon viszont hatásosak voltak a szerb kezek emberhátrányban. A hazaiak kettős emberelőnyben szerezték meg először a vezetést, a magyarok ugyancsak fórban, második nekifutásra Nagy Ákos lövésével egyenlítettek.

Hirdetés

Mindkét irányban szinte sorozatban jöttek a kiállítások, a szerbek Lukic második góljával kerültek ismét előnybe, a negyed végén Kovácsnak is ki kellett úsznia, de ekkor Vogel először védett (3-2).

A második negyed Jansik emberelőnyös góljával indult, majd egy újabb Vogel-védés után Manhercz forgácsolta szét a felső lécet fórból. Egy rossz szerb lövésből le tudtak fordulni a magyarok, Vigvári Vendel maradt szabadon és lőtt Glusac feje fölött a léc alá. A szerbek rengeteget hibáztak támadásban, hátul viszont Glusac gondoskodott róla, hogy ne változzon az eredmény.

A hazaiak Mandic ötméteresével egyenlítettek, majd egy kimaradt fór után Nagy Ákos visszaúszás közben a második személyijét kapta, Uros Stevanovic időkérése után azonban Vigvári Vendel emberhátrányban labdát szerzett. Angyalnak is másodszor kellett kiülnie, Vico pedig kapu torkából nem hibázott. Az újabb magyar fórt a csapat legfiatalabb tagja, a 21 éves Varga Vince lőtte kíméletlenül a hálóba.

A félidő utolsó támadása egy labdaszerzés után a magyaroké volt, de rossz passz lett a vége, így döntetlennel fordultak a csapatok (5-5).

Több mint másfél perc telt a harmadik negyedből gól nélkül, majd Mandic emelkedett ki egy szabaddobásra a vízből 1.1 másodperccel a támadóidő vége előtt, az FTC háromszoros olimpiai bajnoka pedig a hálóba bombázott. Martinovic emberelőnyben duplázta meg az előnyt, a magyaroknak pedig fél negyeden keresztül nem volt veszélyes lövésük. Jókor jött egy fór, Varga Zsolt időkérése után pedig Fekete volt a befejező közelről. Fél perccel később ő harcolt ki előnyt, Nagy Ádám azonban csúnyán fölé lőtt. Visszaúszás közben ráadásul Vigvári Vincét kiállították, sőt, Vargának is ki kellett úsznia, Vogel azonban kettős hátrányban bravúrral védett. Fekete megúszott, de ziccerben szerelték, erősen gyanús körülmények között (7-6).

Az Eb utolsó nyolc perce mindkét oldalon pontatlan lövésekkel indult, majd emberelőnyben Jansik lövését védte Glusac. Közel a negyed fele lepergett gól nélkül, amikor Tátrait küldték ki, a hazaiak szövetségi kapitánya időt kért, és Varga közeli szerelésére ötméterest fújtak a bírók. Varga Zsolt kikérte a VAR-vizsgálatot, az ítéletet azonban helybenhagyták. Az elképesztően fontosnak tűnő büntetőt természetesen Mandic vállalta el, és nem is remegett meg a keze (8-6).

A magyarok fórban támadhattak a szépítésért, de Manhercz lövését Glusac ismét védte, a túloldalon a hazaiak is megkapták emberelőnyben a lehetőséget, Lazic pedig közelről a hálóba húzott, ezzel három perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt az összecsapás (9-6).

Mandic kettős emberhátrányban labdát szerzett, elöl pedig a negyedik gólját szerezte. A hátralevő időben kapus nélkül is próbáltak támadni a magyarok, a hazai szurkolók a találkozó végén még egy hatalmas nemzeti lobogót is felhúztak az ünneplésre (10-7).

A szerbek történetük során - Jugoszlávia eredményeivel együtt - a kilencedik alkalommal lettek a kontinens legjobbjai, 2018 után diadalmaskodtak újra.

A 13-szoros Európa-bajnok magyaroknak ez volt a kilencedik döntőjük, hatodszor kell beérniük az ezüstéremmel, ám az örökrangsort így is toronymagasan vezetik a 13-8-6-os mutatójukkal.

Férfi vízilabda, Európa-bajnokság, Belgrád, döntő:
Szerbia-Magyarország 10-7 (3-2, 2-3, 2-1, 3-1).
gólszerzők: Mandic 4, Lukic 2, Drasovic, Vico, Martinovic, Lazic 1-1, illetve Vigvári Ve. 3, Nagy Ák., Jansik Sz., Varga, Fekete 1-1.
Magyarország: Vogel Soma - Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Nagy Ádám - cserék: Nagy Ákos, Vismeg Zsombor, Varga Vince, Kovács Péter, Vigvári Vendel, Tátrai Dávid.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!