A versenypálya 70 ezer férőhelyes főtribünjének kiárusítása nemcsak a száguldó cirkusz latin-amerikai rajongói számára jó hír, de egyúttal azt is jelenti, hogy másfél év után ismét telt ház lesz egy Forma–1-es világbajnoki futamon.
Legutóbb a 2019. november 17-én Sao Paulóban megtartott Brazil Nagydíjra adtak el minden ülőhelyet a főtribünre és a nagyobb lelátókra.
A sportágat irányító Liberty Media nemrég bejelentette, hogy a járványtól való félelem miatt 2020 után idén is törlik a Kanadai Nagydíjat, de a Brit Nagydíjnak júliusban helyet adó silverstone-i pálya üzemeltetője már kétharmad házzal – mintegy 60–70 ezer nézővel – tervez.
Ezen a hétvégén nézők nélkül rendezik meg a világbajnokság legpatinásabb versenyét, a Monacói Nagydíjat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!