Az újonnan alakult Városi Sportklubnak már sikerült leigazolnia a 31 éves kosarast, aki számos más kecsegtető ajánlat ellenére nem csak azért választotta ismét Marosvásárhelyt és a harmadik értékcsoportban kezdő együttest, mert a „Dzsungel” közönsége itt mindig is kényeztette, ő meg a csapat meghatározó egyénisége volt.
Mint egykori edzője, a klub jelenlegi alelnöke és az új csapat technikai igazgatója, Szászgáspár Barnabás elárulta, Martinic Vásárhelyre készül nősülni. Ha a játékirányító is szeretné, a jövőben a klub edzőként is szívesen foglalkoztatná.
Ugyanez az elképzelés Ousmane N’Doye-jal is, aki inkább a negyedik ligában készül rúgni a bőrt, csak hogy ismét Marosvásárhelyen élhessen.
A huszonhétszeres szenegáli válogatott 2014 és 2016 között meghatározó szerepet játszott az ASA első osztályba jutásában, majd az ezüstérem elhódításában.
Előrehaladott kora ellenére a védekező középpályás 40 esztendősen is képes leszaladni fiatalabb csapattársait. N’Doye érkezésére viszont elég sokat kellett várni, mivel beutazási vízumának és munkavállalási engedélyének beszerzése a vártnál időigényesebbnek bizonyult.
A közönségkedvenc múlt héten érkezett meg, az orvosi vizsgálat után elkezdte a fizikai felkészítőt. A hétvégén még nem lépett pályára, de edzői szerint, amennyiben ismét ütőképes lesz, hamarosan bemutatkozhat a VSK csapatában.
Az egyezség szerint a román élvonalban Vasluion, a Dinamónál és Giurgiuban is megfordult futballista nemcsak a pályán segítené csapatát a harmadosztályba való feljutásért folytatott küzdelemben, hanem gyermekcsoportot is edzene.
Székes Károly szakosztályvezető szerint N’Doye-ra a legkisebbeket bíznák, a többi korcsoport ugyanis már rendelkezik edzővel. A szenegáli sportolónak nem szokatlan a feladat, hiszen már a harmadosztályos Dévai Cetate együttesénél is segédedzői tisztséget töltött be, miközben a pályáról is segítette csapatát.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!