A női asztalitenisztorna kedd esti döntőjében Szőcs Bernadette a monacói színeket képviselő, de kínai származású Yang Xiaoxin ellen küzdött a kontinentális bajnoki címért.
Nem indult jól a mérkőzés a marosvásárhelyi sportoló számára, ellenfele magabiztosan játszott az elején, 2–0-ra és 3–1-re is vezetett a szetteket tekintve. Szőcs azonban nem adta fel, a kiélezett ötödik játékrészben felzárkózott, majd sikerült egyenlítenie,
a mindent eldöntő utolsó játszmában pedig esélyt sem adott vetélytársának, így hatalmasat fordítva 4–3-ra megnyerte a finálét.
Mellette csapattársa, Elizabeta Samara is felállhatott a dobogóra, szintén döntő szettben győzött a bronzmérkőzésen a lengyel Natalia Bajor ellen, akit Szőcs az elődöntőben minden kétséget kizáróan 4–0-ra múlt felül.
Szőcs Bernadette a második dobogós helyezését szerezte Krakkóban, miután hétfőn vegyespárosban Ovidiu Ionescuval bronzérmesek lettek. Az elődöntőben a Madarász Dóra és Ecseki Nándor alkotta magyarországi duó ellen 3–0-ra veszítettek, akik végül ezüstérmet szereztek, míg a bronzmérkőzésen 3–1-re legyőzték a spanyol Alvaro Robles/Maria Xiao kettőst.
A marosvásárhelyi asztaliteniszező a női csapatversenyben is érdekelt, csütörtökön Magyarország vagy Csehország ellen játszanak a negyeddöntőben.
Szőcs Bernadette aranyérme a romániai asztaliteniszezők eddigi legjobb helyezése az Európai Játékok történetében,
korábban ugyanis két ezüstérmet szereztek, mindkettőt négy évvel ezelőtt Minszkben, ahol női csapatban (Szőcs Bernadette, Elizabeta Samara, Daniela Dodean Monteiro) és vegyespárosban (Szőcs Bernadette, Ovidiu Ionescu) szenvedtek vereséget a döntőben.
Románia eddigi mérlege a krakkói Európai Játékokon 11 érem, ebből három arany, három ezüst és öt bronz. Szőcs Bernadette mellett Vlad Dascălu hegyikerékpárban és Claudia Bobocea 1500 méteres síkfutásban nyert még aranyérmet.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!