A klub kerete és szakmai stábja hétfőn utazott el a román–szerb határhoz közel található Kladovo városba, ahol megérkezés után már másfél órás tréningen vettek részt a játékosok. Az egyhetes felkészülés során az erőnléti edzések mellett a technikai-taktikai elemeket is gyakorolják.
A szakmai stábhoz a héten csatlakozott a korábbi MKB Veszprém-játékos, Zsarko Sesum testvére, Marko, akire a fizikai felkészítőt bízta a klub nemrég kinevezett vezetőedzője, Dragan Djukic. Kedden délelőtt edzőterembe vonultak a fiúk, délután pedig újabb tréning várt rájuk a helyi sportcsarnokban.
A klub honlapján megjelent beszámoló alapján a körülmények maximálisan szolgálják a csapat felkészülését a szeptemberben rajtoló 2017–18-as idényre.
Djukic a felkészülés során Rangel Luan da Rosán kívül mindenkire számíthat. A brazil hálóőr jelenleg az U21-es világbajnokságon szerepel válogatottjával. Az eseményt Algériában rendezik, Brazília pedig két győzelemmel és három vereséggel zárta a csoportkört, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe. A folytatásban a 17–20. helyekért lép pályára. Da Rosa csak a felkészülési időszak második részében csatlakozik az SZKC keretéhez.
A szerbiai edzőtábort követően, augusztus első hétvégéjén játssza első a barátságos találkozóit a csapat, a páros mérkőzésen a HC Vaslui lesz az ellenfél. A klub idén is megszervezi a Székelyudvarhely Kupát, az augusztus 11–13. között a városi sportcsarnokban megrendezendő négycsapatos tornán a házigazda mellett a CSM Focșani, a Bukaresti Steaua és a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC fog pályára lépni.
A bajnoki rajt előtt még egy tornára hivatalos az SZKC, ezt augusztus 24–27. között a szerbiai Magyarkanizsán rendezik meg. A hatcsapatos megmérettetés B csoportjában az SZKC ellenfele a török Bursa Nilüfer és a svéd IFK Kristianstad lesz.
A román bajnoki idény augusztus 27-én a Szuperkupával, a Bukaresti Dinamo és a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC csatájával rajtol. A pontgyűjtés szeptember 3-án kezdődik, a Székelyudvarhelyi KC hazai környezetben a CSM Focșani ellen indít.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!