„Azzal kelünk és fekszünk. Mivel félig kínaiak vagyunk, ezért szeretnénk ott is nagyon jól szerepelni” – jelentette ki az M1 aktuális csatornának a 25 éves Liu Shaolin.
Huszonkét esztendős öccse úgy fogalmazott, konkrétumot nem jelentenek ki az elvárásokkal kapcsolatban, de
jó lenne ugyanazt a sikert megismételni a kínai fővárosban, amit a váltó phjongcshangi diadalával elértek, vagy akár egyéni számokban is nyerni, azaz duplázni, akár triplázni.
A 2020-as évvel kapcsolatban Liu Shaolin nagyon sajnálja, hogy törölték a márciusi világbajnokságot, mert szerinte jó formában voltak. Hozzátette, reményei szerint a 2021-es már nem marad el.
„Addig nyugodtan tudunk dolgozni, amíg az olimpiát nem mozgatják, mert mi arra készülünk” – mondta a világ- és Európa-bajnok Liu Shaolin.
Miután a vk-sorozatnak mind a hat állomását törölték már, a rövidpályás-gyorskorcsolyázók programjában két nemzetközi viadal maradt: január 22. és 24. között a lengyelországi Gdanskban sorra kerülő Európa-bajnokság, valamint március 5. és 7. között a hollandiai Dordrechtben a világbajnokság.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!