Olimpiai év következik, nyolc hónap múlva, februárban téli olimpiát rendeznek Kínában. A téli ötkarikás játékokra készülő válogatottnak a nőknél a székelyföldiek közül Márton Enikő (Csíkszeredai Sportklub) a tagja, a férfiaknál pedig a bővített kerettel készül Gegő Hunor (VSK Csíkszereda).
Érdekesség, hogy a női válogatottnak három honosított orosz biatlonista is tagja.
Az olimpiára készülő női csapat edzőinek Márton Szilárdot és Gheorghe Vasilét nevezték ki, a férfiak keretét pedig Gheorghe Gârniță és Cristian Moșoiu készíti fel.
„A hazai női rangsorban pillanatnyilag Márton Enikő a legjobb, de a kvalifikációs időszak január végéig tart. Jelen állás szerint két lány és két fiú juthat ki az olimpiára. Van esély csapattal, váltóval is részt venni a játékokon, ehhez azonban az országok közti rangsorban Romániának be kellene kerülnie a legjobb húsz közé” – mondta el Márton Simon.
Az olimpiai keret jelenleg Marosszentgyörgyön végzi az alapozást.
Az utánpótlás-válogatottak az ifjúsági világbajnokságra, illetve az IBU-kupákra készülnek, a fiatal sportolókból álló keret vezetőedzője ugyancsak Márton Simon, akit Gheorghe Stoian másodedző és Czont Attila fizioterapeuta fog segíteni. Ennek a válogatottnak a székelyföldiek közül András Vivien, Váncsa Szilvia és Csutak Andrea a tagja.
A hargitafürdői olimpiai központba első körben Becze Ágota, Ladó Kincső, Lázár Sarolt és Borbély Blanka, illetve Kovács Zalán és Kristó Előd kapott meghívót, de a keret összetétele menet közben változhat.
Ők a koronavírus-járvány miatt kétszer is elhalasztott téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF) készülnek. A legújabb verzió szerint a világversenyt 2022. március 20–25. között a finnországi Vuokattiban rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!