A dzsúdó fővárosa volt az elmúlt napokban Abu-Dzabi, ahol hat kontinens hatvanhárom országából csaknem közel ezer cselgáncsozó lépett tatamira. A veterán (szenior) világbajnokságra a harminc évnél idősebb és legalább barna övfokozattal rendelkező sportolók nevezhettek, akik több kor- és súlycsoportban mérték össze tudásukat.
A két csíkszeredai cselgáncsozó közül Szőcs László (+100 kg-os súlycsoport) az M6-os korosztályban (55-60 évesek), Sinka Szabolcs (66 kg) pedig az M3-asok (40-44 évesek) viadalán indult.
Sinka Szabolcs a legjobb tizenhat között kazah, a negyeddöntőben francia, az elődöntőben pedig azerbajdzsáni ellenfelet legyőzve jutott be döntőbe. Az aranyéremért vívott mérkőzésen portugál vetélytárssal találkozott, akivel szemben alulmaradt, és meg kellett elégedjen az ezüsttel. „A döntőben előnyben voltam, én irányítottam, de sajnos az utolsó 30 másodperceben belementem egy kétesélyes támadásba, amire az ellenfelem váratlanul jól reagált, visszatámadott és wazarit szerzett” – nyilatkozta Sinka a Székely Sportnak.
Szőcs László a dobogó harmadik fokára állhatott. A negyeddöntőben francia ellenfelét győzte le, az elődöntőben vereséget szenvedett egy azeri versenyzőtől, majd a bronzcsatában az angol vetálytársa ellen nyert ipponnal.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!